szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Négy vidéki felsőoktatási intézmény olyan súlyos terheket vállalt magára a magántőke bevonásával megvalósított, úgynevezett PPP-beruházásokkal, hogy azok komolyan veszélyeztetik az iskolák működését – írja pénteki számában a Magyar Nemzet a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) számára a felsőoktatási intézmények beszámolóiból készített elemzésből.

A hazai egyetemek oktatási eszköz-parkja ráadásul borzasztóan elavult, fejlesztés nélkül súlyos hátrányba kerülhet a felsőoktatás. A felsőoktatásban az utóbbi években jelentős mértékben történt ingatlanfejlesztés a magántőke bevonásával, azaz PPP- (Public-Private-Partnership) konstrukcióban.

Nagy János, az NVT elnöke megnevezte a nehézségekkel küzdő intézményeket: az Eötvös József Főiskola, a Dunaújvárosi Főiskola, a Szolnoki Főiskola és a Nyugat-magyarországi Egyetem vállalt a hozzá tartozó állami vagyon értékénél nagyobb terhet.

Jelentős a kockázat a Budapesti Corvinus Egyetem, a Szent István Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola és az Esterházy Károly Főiskola esetében is, ahol a PPP-beruházások meghaladják az állami ingatlanvagyon értékének ötven százalékát. Azok az intézmények vannak jobb helyzetben, amelyek nem vállaltak ekkora kockázatot, és fejlesztési programjaikat EU-forrásokból tudják fedezni.

 „Ők azok a csecsemők, akik már nem is sírnak, mert nincs, aki felvenné őket” – lassan elrohad a gyermekvédelmi rendszer

 „Ők azok a csecsemők, akik már nem is sírnak, mert nincs, aki felvenné őket” – lassan elrohad a gyermekvédelmi rendszer

Hadházy most Orbán Ráhelen szúrt ki egy többmilliós kiegészítőt

Hadházy most Orbán Ráhelen szúrt ki egy többmilliós kiegészítőt

Egy elég vad szuperszámítógépet telepít az űrbe Kína

Egy elég vad szuperszámítógépet telepít az űrbe Kína

Britney Spears rágyújtott egy repülőn, de a légiutaskísérők hamar közbeléptek

Britney Spears rágyújtott egy repülőn, de a légiutaskísérők hamar közbeléptek