szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Philips Kft. novemberben és decemberben több mint 30 dolgozónak mondott fel, mintegy 300 száz kölcsönzött dolgozó pedig nem kapott szerződéshosszabbítást a székesfehérvári tv-gyárban - közölte a társaságnál működő VIDEO Szakszervezet.

Blazsevácz Péter, a Philips kelet-közép és dél-európai kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, hogy korlátozott létszámcsökkentésről van szó, mivel strukturális változások voltak a gyárban: átalakult például a termékszerkezet.
  
A bérelt állományról elmondta, a változásnak szezonális okai vannak. A harmadik és a negyedik negyedévben több munkásra van szükségük, mert ekkor felfut a termelés. Az év elején, első félében viszont sokkal kevesebb terméket állítanak elő, s ekkor nincs szükségük annyi bérelt dolgozóra. Egy korábbi közlés szerint a Philips a csúcsidőszakban több mint 2 ezer embernek ad munkát a gyárban.

A cég közleménye szerint a szakszervezet nem tartja indokoltnak, és nem tudja elfogadni az elbocsátásokat. A szakszervezet szerint valószínűsíthető, hogy az elbocsátások 2010 januárjától folytatódnak.


Olcsó repülő drónhajó szállíthat rakományt a víz felett – videó

Olcsó repülő drónhajó szállíthat rakományt a víz felett – videó

Nyomkövetővel a lábán vonult fel az orosz álörökösnő a New York-i divathéten

Nyomkövetővel a lábán vonult fel az orosz álörökösnő a New York-i divathéten

Megtervezett, de sosem adott ki egy érdekes billentyűzetet a Microsoft, hamarosan mégis bárki megveheti

Megtervezett, de sosem adott ki egy érdekes billentyűzetet a Microsoft, hamarosan mégis bárki megveheti

A BBC üzeni, ne bízzon a mesterséges intelligenciában: hazudozik és téved a hírekben

A BBC üzeni, ne bízzon a mesterséges intelligenciában: hazudozik és téved a hírekben