szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megállapodtak az idei bérekről a kaposvári húsipari vállalatnál; a Kométa '99 Zrt. szakszervezeti vezetője a húsipar mai helyzetét tekintve elfogadhatónak tartja a béremelés mértékét - írta csütörtöki számában a Somogyi Hírlap.

Vida Kálmán, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) kaposvári vezetője a megyei napilapnak elmondta: havi 120 ezer forintos bruttó alapfizetésig 4,5 százalék béremelést kapnak a dolgozók, a 120 ezer és 160 ezer forint között keresők 3,5 százalékot, míg a havi bruttó 160 ezer forint feletti bérek emeléséről a cégvezetés dönt. Abban is megegyeztek, hogy a 3000 forintos mozgóbért alapbérbe kapják meg a dolgozók, ami személyenként 17 forintos órabéremelésnek felel meg - közölte Vida Kálmán, hozzátéve: a Kométa dolgozói évente háromszor 7300 forint meleg-étkezési utalványt is kapnak, amelynek az adóvonzatát a cég vállalja.

A mintegy 550 dolgozót foglalkoztató kaposvári nagyvállalatnál a fizikai dolgozók átlagkeresete bruttó 124 ezer volt az év végén. Ez a béremelés után megközelíti a 130 ezer forintot. Ezzel HDSZ-hez tartozó 13 nagyvállalat között feltehetően a 4. helyen lehetnek az országos fizetési listát tekintve - vélekedett a szakszervezeti vezető.

 

MTI Karrier

Csökkent a munkanélküliek száma Észak-Magyarországon

Csaknem háromezerrel - több mint 2 százalékkal - csökkent márciusban a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió megyéiben az előző hónaphoz képest - közölte a regionális munkaügyi központ.

MTI Karrier

700 szakmunkást vesz fel a Hankook

A Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyára 2011-re megduplázza gyártókapacitását, ami 10 millió gumiabroncs előállítását jelenti évente, s ennek keretében 450 szakmunkást vesz fel 2010-ben, s további 250-et 2011-ben - közölte a társaság.

MTI Gazdaság

Csapdában a balatoni munkaadók

Bár az új munkaügyi jogszabály csak néhány napja lépett életbe, a munkaközvetítők és központok, sőt már az önkormányzatok is érzékelik: idén bedugulhat a szezonális foglalkoztatás – írta a Napi Gazdaság. A lap szerint ez különösen érinti a vendéglátást, s köztük a balatoni munkaadókat.

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

„Inkább vennék lottót ebből a pénzből” – katasztrófa sújtotta területté vált a magyar gyümölcstermesztés

„Inkább vennék lottót ebből a pénzből” – katasztrófa sújtotta területté vált a magyar gyümölcstermesztés

2,7 milliárd forint nyereséget szerzett a cég, amely Varga Juditot foglalkoztatja

2,7 milliárd forint nyereséget szerzett a cég, amely Varga Juditot foglalkoztatja