Amikor a másik nem tud befejezni egy mondatot

Kevés idegesítőbb dolog van annál, mint amikor éppen belelendülnénk a beszélgetésbe az egyik kollégával, ám az félbeszakít minket. Újabb és újabb témát hoz fel, de mondandónkra már nem kíváncsi, mert mihelyst arra kerül a sor, hogy kifejtsük nézetünket, már egy másik téma van terítéken. Akad, akinek csak az a fontos, hogy hallassa a hangját: ilyenkor nincs mit tenni, érdemes rövidre zárni a beszélgetést. Ha mindenképpen félbe kell szakítanunk a másikat – mert szorít az idő, csöng a telefon, vagy éppen el kell intéznünk valamit – udvariasan vázoljuk a helyzetet, a lényeges kérdéseket vitassuk meg, a csevegést pedig halasszuk későbbre, amikor van pár nyugodt percünk.

Amikor a másik nem tud szóhoz jutni

Ki ne ismerne olyan kollégát, aki minden helyzetben szükségét érzi annak, hogy gondolatait megossza a körülötte tartózkodókkal? Kérdezés nélkül elmondja, mi bántja, milyen betegségei vannak, mire vágyik, vagy éppen mitől retteg, miközben nem veszi észre, hogy beszélgetőtársa feszeng, a legszívesebben elmenekülne, és csak udvariasságból szól közbe néha-néha. A beszédkényszeres munkatárstól nehezen lehet szabadulni, pár udvarias közbevetéssel (mint „mennünk kell, mert tárgyalásunk lesz” vagy „telefonhívást várunk”) ritkán lehet leszerelni. A leghatékonyabb stratégia ilyen helyzetben, ha határozottan - de nem udvariatlanul - közöljük vele, hogy nincs több időnk, vár a munka.

Amikor a másik kerüli a szemkontaktust

Kellemetlen, amikor olyan kollégával beszélgetünk, aki nem mer a szemünkbe nézni, inkább elnéz a vállunk fölött, a cipője orrát bámulja vagy a szemközti falat. Ha látjuk, hogy feszeng, a legszívesebben szabadulna, de nem akar udvariatlan lenni. Ebben a helyzetben nehéz rávenni a másikat, hogy figyeljen ránk, tartsa a szemkontaktust, ám sok esetben néhány közvetlen, személyesebb – de nem tolakodó – kérdéssel elérhetjük, hogy ránk nézzen.

Amikor a másik dekoncentrált és csak bólogat

Minden kérdésünkre csak igennel vagy nemmel felel a másik? Folyamatosan bólogat, ám nyilvánvaló, hogy lélekben máshol jár és teljesen mindegy neki, hogy éppen miről folyik a szó? Ebben az esetben, ha jó a viszonyunk vele, érdemes megkérdezni, bántja-e valami, van-e ideje ránk vagy éppen rohannia kell valahova és azért hagy mindent ránk, hogy hamarabb szabadulhasson. Ha csak felszínes, kollegiális kapcsolatról van szó, a másik reakcióját látva célszerű rövidre zárni a beszélgetést és csak a lényegre koncentrálni.

Amikor a harmadik csak kapkodja a fejét

Alapvető elvárás, hogy az ember tudja, kivel beszélget, még akkor is, ha nem ismeri az illetőt, mert éppen akkor találkoznak először. Ha két kolléga közül az egyik bevon a beszélgetésbe egy harmadikat, akit csak ő ismer, az az alap, hogy bemutatja egymásnak a másik két résztvevőt is, különben csak kellemetlen feszengés lesz a társalgásból. Ha ez elmarad, a beszélgetésre kényszerített felek csak méregetni fogják egymást. A kínos helyzetet azonban lehet még fokozni: ha olyan téma vetődik fel, amelyet csak a beszélgetés két résztvevője ismer, a harmadik pedig - mivel hozzá sem tud szólni - arra kényszerül, hogy csendben szemlélődjön. Ilyenkor célszerű megbeszélni egy időpontot a másik kollégával, amikor zavartalanul – négyszemközt – válthatunk vele pár szót.