szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A tervek szerint legalább ezer fővel növeli alkalmazottai számát az amerikai érdekeltségű, tiszaújvárosi Jabil Circuit Magyarország Kft., amely jelenleg mintegy hatezer embert foglalkoztat - közölte a társaság szerdán.

A társaság a tavalyi és az idei évben aláírt hosszú távú szerződéseknek köszönhetően növelheti dolgozóinak számát, a tiszaújvárosi gyár a gyártósori munkások mellett jelenleg 200, angolul beszélő diplomást is keres különböző területekre. Az egyebek mellett az autóiparban, a telekommunikációban, a távközlésben, a számítástechnikai hálózati elemek gyártásában érdekelt Jabil Circuit Magyarország Kft. elmúlt évi árbevétele 200 milliárd forint volt, ez a nemzetközi vállalatcsoport globális árbevételének 10 százalékát, az európainak pedig harmadát tette ki.

 

MTI Gazdaság

Személyi változások a Malév vezető testületeinél

A Malév péntekre összehívott rendkívüli közgyűlésén változások lesznek a légitársaság igazgatóságában és felügyelőbizottságában; a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) igazgatósága erre adott mandátumot a közgyűlésen résztvevő állami képviselőnek - közölte az MNV kedden.

MTI Karrier

A pótlékfizetésről egyeztetett a Tesco és a szakszervezet

A pótlékfizetésről egyeztetett a Tesco-Globál Áruházak Zrt. és a cégnél működő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) szerdán. Az érdekképviselet és a Tesco együtt fog működni az ügy kivizsgálásában - mondta Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke.

MTI Karrier

Kivonultak a munkaügyi felügyelők a Tescóhoz

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) Közép-magyarországi szervezete munkaügyi ellenőrzést kezdett a Tesco-Globál Áruházak Zrt. budaörsi telephelyén - mondta Gedeon András, az OMMF szóvivője.

Eljött a nagy pillanat a kis napelemeseknek: szombattól piaci áron veszi át tőlük az áramot egy hazai cég

Eljött a nagy pillanat a kis napelemeseknek: szombattól piaci áron veszi át tőlük az áramot egy hazai cég

Késes terrorista ölt meg egy embert Izrael északi részén

Késes terrorista ölt meg egy embert Izrael északi részén

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?