szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Öt év óta először csökkent júliusban a munkanélküliség Zala megyében; az elmúlt években nagyrészt a pályakezdő fiatalok beáramlása miatt júniust követően mindig emelkedett az álláskeresők száma - közölte Hegyi László, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi kirendeltségének igazgatója.

Július végén 16 072 álláskeresőt tartottak nyilván Zala megyében, a júniusinál 40, az egy évvel korábbinál pedig 2,4 ezer fővel kevesebbet. A regisztrált álláskeresők közel 8 százaléka pályakezdő; július végén több mint 1260 állásnélküli pályakezdőt tartottak nyilván a megye munkaügyi kirendeltségein, 230 fővel többet, mint júniusban. A szezonális foglalkoztatás, a feldolgozóipar nagyszámú munkaerőigénye és a közcélú foglalkoztatás bővülése miatt azonban nagyobb arányban tudtak elhelyezkedni a nem pályakezdők.

A nyilvántartott álláskeresők aránya a megyében megközelíti a 12 százalékot; Letenyén a legnagyobb, mintegy 17 százalékos a munkanélküliség, de Nagykanizsán és Zalaszentgróton is meghaladja a 14 százalékot. A munkanélküliek aránya Keszthelyen a legalacsonyabb, mintegy 9 százalék, míg Zalaegerszeg és Lenti térségében 9-10 százalék körül alakult.

Júliusban a munkáltatók 1,9 ezer új álláshelyet jelentettek be a megyében; az előző havinál 850-nel kevesebbet, a tavaly júliusinál pedig 400-zal többet. A feldolgozóiparban 800, a gazdasági szolgáltatásban 400, a közigazgatás területén pedig 200 fő számára tudnak munkát biztosítani. Ennél ugyan kisebb létszámban, de az előző havinál és a tavaly júliusinál is nagyobb a munkaerőigény az építőiparban, a kereskedelemben, és a szállítás területén. A munkáltatók 600 dolgozót gyártósori összeszerelőként, 200 főt segédmunkásként alkalmaznának, továbbá 160 elektroműszerész, 140 tehergépkocsi-vezető, 80 minőségi, műszaki ellenőr számára ajánlanak munkát. Július végén 2,4 ezer - kétszer annyi, mint egy évvel korábban - nyilvántartott betöltetlen álláshely volt a megyében.

MTI Karrier

Feketén dolgoztatták a munkást, aki lezuhant egy állványról

A munkavédelmi felügyelőség vizsgálata szerint feketén dolgozott a szombathelyi Savaria mozi külső felújításában közreműködő alvállalkozónál az a férfi, aki még augusztus elsején munkavégzés közben lezuhant az állványról, és súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a regionális munkaügyi és munkavédelmi felügyelőség igazgatóhelyettese.

MTI Karrier

550 ezren keresnek állást

Júliusban az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal, 550 ezerre nőtt Magyarországon a nyilvántartott álláskeresők száma, közülük több mint 160 ezren tartósan regisztrált álláskeresők, vagyis több mint egy éve folyamatosan keresnek állást - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerőpiaci adatokból. A nyilvántartott álláskeresők száma az előző év azonos időszakához képest 1,4 százalékkal csökkent.

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Megint emelkednek az üzemanyagárak

Megint emelkednek az üzemanyagárak

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

Villamosbaleset történt a XVIII. kerületben

Villamosbaleset történt a XVIII. kerületben