szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az érdekképviseletekkel kötött megegyezés szerint a Magyar Telekom munkatársai 2011. júliustól 4 százalékos bérfejlesztésben részesülnek, a társaság ugyanakkor összesen 300 munkavállaló elbocsátását tervezi az anyavállalattól, amely nem tartalmazza többek között a vezetői és a nyugdíjazással megvalósítható munkaviszony megszüntetéseket - közölte a cég pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A cég tájékoztatása szerint az elbocsátási költségek teljes összege megközelítőleg 3,5 milliárd forintot tesz ki, amelynek döntő hányadát 2010 utolsó negyedévében könyvelik le, kisebb hányada pedig a 2011. évet terheli. Az érdekképviseletekkel kötött megegyezés szerint a magas keresettel rendelkező, jellemzően vezető munkavállalók - körülbelül 520 fő - esetében a bérfejlesztés átlagos mértéke 2 százalék. 

A bérfejlesztéssel összefüggően a 2011-es prémium kis hányada a társaság 2011. évi teljesítményétől függő EBITDA (kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség) túlteljesítés esetén kerül csak kifizetésre - olvasható a közleményben. A megállapodás egyéb feltételeit is figyelembe véve 2011-re mintegy 9,5 milliárd forintos megtakarítást tervez a társaság a 2009-es végkielégítéssel kapcsolatos ráfordítások nélküli Teljes Munkaerő Menedzsment (TWM) költségekhez képest, amely a két év alatt összesen 8 százalékos költségcsökkentést jelent.

Arany, szatén és csillogás: íme a legszebb Golden Globe-ruhák

Arany, szatén és csillogás: íme a legszebb Golden Globe-ruhák

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

Az időskor nem láthatatlan

Az időskor nem láthatatlan

Drakula feminista lett, és ezt mindenki élvezi – Nosferatu-kritika

Drakula feminista lett, és ezt mindenki élvezi – Nosferatu-kritika