szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Pénzhiány miatt rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vilmány általános iskolájában.

Sztankai Szabolcs, a vilmányi általános iskola igazgatója elmondta: a szünetet hétfőn rendelték el, de a szülőket már a múlt héten értesítették. A gázt - még májusban - kikapcsolta a szolgáltató a kifizetetlen számlák miatt, az idei tanévben pedig eddig tudtak tanítani. Az időjárás így engedte, eddig is a pedagógusok és a gyerekek rétegesen öltözve, olykor dzsekiben, kabátban vettek részt az órákon - fűzte hozzá.

A tantermekben jelenleg 10-14 fok van. A kimaradt időt szombati tanítási napok beiktatásával pótolják majd, illetve a téli- és a tavaszi szünet terhére is lehet számítani egy-egy napot. Az igazgató nem tudta megmondani, hogy mikor lehet vége a kényszerszünetnek, és mikor tanulhat újra a 210 diák. Melegh Károly független polgármester közölte: több millió forintos a tartozásuk a gázszolgáltató felé, számlájukra a Magyar Államkincstár is inkasszót tett. Újonnan megválasztott polgármesterként azonban ennek okát még nem ismeri.

Ez azt jelenti, hogy nemcsak az iskola működtetésére nincs pénz, de az önkormányzati járműveket sem tudják üzemanyaggal feltölteni és nincs papír a polgármesteri hivatal nyomtatóiban sem. Hozzátette: egyetlen lehetőségük, ha forráshoz jutnak a működésképtelenné vált önkormányzatok számára kiírt pályázaton. Az állami normatíva az egyetlen bevételük, a helyi adók mértéke elenyésző, így az iskola is akkor indulhat újra, ha lesz rá pénz.

Itt a Last of Us második évadának teasere Pedro Pascallal és Bella Ramsey-val

Itt a Last of Us második évadának teasere Pedro Pascallal és Bella Ramsey-val

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Zelenszkij: Csak az USA adhat garanciát a békére

Zelenszkij: Csak az USA adhat garanciát a békére