Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Amíg a fiatalok munkaerőpiaci helyzete nem javul, addig Magyarország nem juthat túl a válságon - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Gödöllőn.
Az Európai Unió (EU) munkaügyi minisztereinek és államtitkárainak kétnapos informális ülését követő sajtótájékoztatón az államtitkár elmondta: az Európai Unió egésze és Magyarország számára is az egyik legfontosabb napirenden tartandó téma a foglalkoztatás és a foglalkoztathatóság. A kétnapos ülés első napján, hétfőn délelőtt a tanácskozás résztvevői találkoztak a szociális partnerekkel és a szociális platform képviselőivel, ahol a fiatalok foglalkoztatása illetve általában a munkahelyteremtés témája került terítékre, majd ezt követte a miniszteri tanácskozás hétfő délután illetve kedd délelőtt.
A magyar EU elnökség által az asztalra tett két legfontosabb napirenddel foglalkozott a kétnapos ülés: az egyik stratégiai cél a fiatalok munkába állítása és a munkaerőpiacon való megtartása, a másik stratégia cél általában a munkahelyteremtés - mondta Czomba. "Az uniós tagállamoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a válságperiódus ne határozza meg tartósan a fiatalok és ezáltal Európa jövőjét" - fogalmazott az államtitkár, egyetértve Andor László EU-biztos véleményével, aki szerint a válságon addig nem jutottunk túl, amíg nem valósul meg a foglalkoztatottság dinamikus növelése Európában.
Az államtitkár hangsúlyozta azt a törekvést is, hogy azoknak a fiataloknak is legyen munkája, akik korán elhagyják az iskolát, illetve azoknak, akik alacsony képzettségűek. Megismételte az Európa 2020 stratégia legfontosabb célját, amely szerint a jelenlegi 65 százalékos foglalkoztatási rátát 2020-ra 75 százalékra szükséges emelni.
A költségvetésben a magyar munkaerőpiaci alap kiadásaira idén közel 340 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből az úgynevezett aktív ellátásokra mintegy 100 milliárd forint fordítható - felelte az MTI kérdésére az államtitkár. Ezen belül a legjelentősebb összegek a szakképzésre, közmunkára és a pályázaton elnyert összegek önrészének biztosítására fordíthatók.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.