szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Németország kölni tartományi bírósága megtiltotta a helyi szerencsejáték-társaságnak, a Westlottónak, hogy sportfogadási szelvényt adjon el munkanélküli-segélyen lévőknek; ha ismét munkanélkülit engednének fogadni, 250 ezer euróra büntetnék a céget - írta a Népszava.

A döntés hatalmas nyilvánosságot kapott, és még ennél is nagyobb megütközést keltett Németország-szerte. A lottózókat üzemeltetők állásfoglalást várnak: hogyan kéne viselkedniük, például van-e joguk igazoltatni a lottózókat. A Westlotto azonnal fellebbezést jelentett be az ítélet ellen, mivel - mint kiderült - az eljárás mögött egyik konkurense áll.

A düsseldorfi Westdeutsche Zeitung című lap szerint a konkurens Tipico által megbízott személyek jártak a Westlotto fogadóirodáiban, ahol a fogadási szelvény vásárlása előtt jól hallható beszélgetést folytattak egymással arról, hogy milyen nehezen is tudnak megélni a munkanélküli-segélyből. Bár a szelvényt árusító személyzet hallotta a párbeszédet, tehát tudhatta, munkanélküliek akarnak fogadni, minden további nélkül eladta nekik a szelvényeket.

Ezek után a Tipico a német szerencsejáték-törvényre hivatkozva fordult a bírósághoz. A törvény ugyanis kimondja: nem szabad elfogadni a fogadást játékfüggőktől, kiskorúaktól és olyan személytől, aki különösen kis jövedelemből tartja fenn magát.

MTI Karrier

Veszélyek és lehetőségek a szabad osztrák munkaerőpiacon

Szerveződnek a szociális csalók Burgenlandban, az osztrák munkavállalóknak ezért is össze kell fogniuk a magyarokkal a május elsejétől felszabaduló munkaerőpiacon – állítja Anton Wesselich, a Pro-Ge szakszervezet tartományi titkára, írja a Népszabadság.

A koreai zabálógép elment a Fővám téri Nagyvásárcsarnokba, és pont az történt, amire mindenki számított

A koreai zabálógép elment a Fővám téri Nagyvásárcsarnokba, és pont az történt, amire mindenki számított

Pisilős mesével próbálta bepalizni a rendőröket a szuhogyi sikkasztó

Pisilős mesével próbálta bepalizni a rendőröket a szuhogyi sikkasztó

Dróncsalinak használják egymást az Ukrajnában harcoló észak-koreai katonák

Dróncsalinak használják egymást az Ukrajnában harcoló észak-koreai katonák

Cukorbetegek milliói sóhajthatnak fel, meglepően hamar megjelenhetnek a vércukorszintet 24 órában mérő órák

Cukorbetegek milliói sóhajthatnak fel, meglepően hamar megjelenhetnek a vércukorszintet 24 órában mérő órák