szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szerdán 10 órától kétórás figyelmeztető sztrájkot, megegyezés híján pedig pénteken 10 órától általános sztrájkot hirdetnek a Malév pilóta és légiutas szakszervezetei - mondta Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesület (HUNALPA) vezetője az MTI-nek vasárnap este.

A szerdai figyelmeztető sztrájk várhatóan egy-két járatot érint, de több repülőnél is elképzelhető 5-10 perces késés. Óvári Tamás hangsúlyozta: szándékuk a figyelmeztető sztrájkkal nem a károkozás, hanem a figyelemfelhívás.

Óvári Tamás cáfolta, hogy béremelést követelnének, hangsúlyozta, hogy a pihenőidők szabályozásában nem tudnak megegyezni a munkáltatóval. A Malév szeptemberben még elfogadta a szakszervezet követelését, hogy a pihenőidő az uniós rendeletben meghatározott minimumnál egy-két órával hosszabb legyen. Most azonban a Malév ragaszkodik a minimális hosszúságú pihenőidőhöz, ami Óvári Tamás szerint már a repülés biztonságát is veszélyeztetheti. Vita van az éjszakai szolgálat korlátozásáról is a munkaadó és a munkavállalók között.

A Malév Zrt. vasárnap délután közölte, hogy túlzónak tartja a rövidebb munkaidőre, több pihenőidőre és nagyobb bérre vonatkozó szakszervezeti követeléseket.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Malév pilótái és légiutas-kísérői jelentősen kevesebbet töltenek munkában és több pihenőidővel rendelkeznek, mint az átlagos magyar munkavállalók, jövedelmük pedig nemzetközi összehasonlításban is magas, ráadásul az adórendszer átalakítása révén komoly többletjövedelemre tettek szert. A légitársaság vezetése ezért "a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodottnak" tartja az igényeket és a sztrájkfenyegetést.

A légitársaság azt is közölte, hogy egy lehetséges sztrájk nemzetközi szinten is nagyon rossz fényt vetne nemcsak a Malévre, de a soros EU-elnökség ideje alatt az ország hírnevére is.

Orbán és a berlini tűzfal: mit keres a Karmelitában az AfD elnöke?

Orbán és a berlini tűzfal: mit keres a Karmelitában az AfD elnöke?

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Retró húrokat pengető méregerős új Porschék érkeztek

Retró húrokat pengető méregerős új Porschék érkeztek

Trump oldalán állva válaszolt Musk az újságírók kérdéseire

Trump oldalán állva válaszolt Musk az újságírók kérdéseire