Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
2011 első négy hónapjában a magyarországi bruttó átlagkereset elérte a 214 731 forintot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az első négy hónapban a bruttó átlagkeresetek 2,6 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a KSH pénteken.
Áprilisban nemzetgazdasági szinten 5,9 százalékkal voltak magasabbak a havi bruttó átlagkeresetek, mint egy évvel korábban, s elérték a 214 731 forintot. Ezen belül a versenyszférában a növekedés 4 százalék volt, a költségvetés területén pedig 10,8 százalékos. Az előbbi területen így 219 941 forint, míg a költségvetés esetében 204 894 forintos bruttó átalagkereset alakult ki.
Az átlagkeresetek a versenyszférában az első négy hónapban 5,3 százalékkal nőttek, míg a költségvetés területén, a 2010. évi eseti keresetkiegészítés januári és márciusi kifizetése miatt 4,5 százalékkal elmaradtak 2010 azonos időszakához képest. A gyorstájékoztató szerint az első négy hónapban teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 211 216 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 216 597, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké pedig 200 414 forint volt.
A KSH nem közöl havi reálkereseti adatokat a gyorstájékoztatókban, mivel a nettó átlagkeresetek nem veszik figyelembe a családi adókedvezményt, s ezért az így számított adatok nem tükröznék a reálpozíciókat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.