szerző:
MTI

Az idén is számítógépes rendszer állítja szakonként országos rangsorba a felsőoktatásba jelentkezőket, a ponthatárokat azonban nehéz megjósolni; a szakemberek szerint a jelentkezések alapján annyi bizonyos, hogy azokon a képzéseken és intézményekben lesznek magas pontszámok, ahol hagyományosan nagy a túljelentkezés. A diákok csütörtök este tudhatják meg, felvételt nyertek-e valamely felsőoktatási intézménybe.

A hivatalos ponthatárok elsőként a www.felvi.hu honlapon jelennek meg - olvasható az Educatio kft. és az Oktatási Hivatal közös közleményében. Idén körülbelül ugyanannyian szeretnének a felsőoktatásban továbbtanulni, mint egy éve: a mostani 141 ezer jelentkező nagy része az alapképzést, a legtöbbjük az államilag támogatott képzési formát választotta. Többen céloztak meg felsőfokú szakképzést. Az államilag támogatott felvehető keretszám alapképzésben 53 450 lesz, mesterképzésre 19 600 hallgatót lehet felvenni.

A regisztrált jelentkezők az e-felvételi során használt személyes oldalukon (Én felvim) is megtalálják a jelentkezéseikhez tartozó ponthatárokat. Akik felsőoktatási felvételi jelentkezési lapjukon megadták a mobiltelefonszámukat, azok sms-ben is kapnak értesítést. A küszöbponthatár 200 pont. 

©

Idén is a teljes mértékben magyar fejlesztésű számítógépes rendszer állítja szakonként országos rangsorba a jelentkezőket az általuk elért felvételi összpontszám alapján, majd a legjobb teljesítményű jelentkezőtől kezdve elhelyezi őket az általuk első helyen választott felsőoktatási intézménybe és képzésre. 

Ha egy-egy intézményben már betelt a felvehető összlétszám, akkor az oda első helyen jelentkezett, a jelentkezői összpontszámokból álló rangsor szerint sorra kerülő diákokat már a második jelentkezési helyükre veszi fel, és így tovább. Ez a folyamat addig zajlik, míg az adott képzési területen, illetve képzésen el nem éri a felvettek száma az országosan felvehető létszámkeretet, vagy az intézmény adott képzésre vonatkozó keretét. A rendszer biztosítja, hogy a jelentkezőt arra a képzésre sorolják be, ahol a felsőoktatási felvételi jelentkezési lapon felállított sorrendjében a pontszáma először eléri a megállapított ponthatárt.

Mint írták, nehéz megjósolni az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat - azokat a létszámkeret és a felvehető összlétszám mellett a jelentkezők teljesítménye is befolyásolja. Minél több jelentkező szeretne bejutni az adott képzésre, annál valószínűbb, hogy ott magas lesz a megállapított ponthatár. Általánosságban a jelentkezések alapján annyi bizonyosnak mondható, hogy a hagyományosan nagy túljelentkezésű képzéseken és intézményekben lesznek magas pontszámok.

A ponthatárok nyilvánosságra hozatala után az Oktatási Hivatal valamennyi jelentkezőnek besorolási határozatot küld arról, hogy az egyes jelentkezési helyeken hány pontot ért el, ott mennyi a ponthatár, valamint besorolást nyert-e valamelyik jelentkezésére, és ha igen, melyikre. Függetlenül attól, hány képzést jelölt meg egyazon felsőoktatási felvételi eljárásban, a jelentkező csak egy helyre sorolható be: az általa felállított sorrendben arra a képzésre, ahol először éri el a megállapított ponthatárt. A felvételről szóló határozatot és a beiratkozással kapcsolatos információkat az az egyetem, főiskola küldi meg, ahová besorolást nyert a jelentkező.

Felvételi ponthatárok 2011 - a hvg.hu dossziéja 

Először repült megállás nélkül egy gép New Yorkból Sydneybe

Először repült megállás nélkül egy gép New Yorkból Sydneybe

Egyelőre nyugalom van a török határ mentén Szíriában

Egyelőre nyugalom van a török határ mentén Szíriában

Büszkélkedik a Budapest Airport: sokkal elégedettebbek az utasok, mint eddig

Büszkélkedik a Budapest Airport: sokkal elégedettebbek az utasok, mint eddig

Donald Tuskot jelöli az Európai Néppárt élére a lengyel Polgári Platform párt

Donald Tuskot jelöli az Európai Néppárt élére a lengyel Polgári Platform párt

Lemondott Kínáról a Facebook, már nem akarnak jelen lenni az országban

Lemondott Kínáról a Facebook, már nem akarnak jelen lenni az országban

A katalán elnök tárgyalni akar Madriddal

A katalán elnök tárgyalni akar Madriddal