szerző:
eduline.hu
Tetszett a cikk?

Nehéz megmondani, mennyire elterjedt a hivatkozás nélküli kopipésztelés a magyar felsőoktatásban, mivel az iskolák csak ad hoc módon használnak plágiumszűrő szoftvert – sőt, olyan intézmény is van, ahol tudatosan kerülik a program alkalmazását.

Gabóda Béla, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola pedagógiatanára 2004-ben szerzett doktori fokozatot a Debreceni Egyetemen. Titulusát azonban 2009-ben visszavonta az intézmény doktori tanácsa, miután kiderült, hogy a szerző 70 oldalt emelt át mások műveiből disszertációjába anélkül, hogy a forrásokat feltüntette volna. Hasonló esetek a Budapesti Corvinus Egyetemen is történtek tavaly. Az iskola egyik doktoranduszának – akinek a dolgozata 14 százalékban volt forrásmegjelölés nélküli másolat – 2012-ig újra kell írnia az értekezést.

A másik esetben a hallgató – pechére – éppen a bíráló műveiből vett át szövegrészeket hivatkozás nélkül, őt kizárással büntette az intézmény. A történtek után mindkét egyetem doktori iskoláiban szigorították a PhD-hallgatók munkájának ellenőrzését, és kötelezővé tették a plágiumkereső szoftverek használatát. „Aki egyszer már megégette magát, nem engedheti meg, hogy még egyszer előforduljon ilyen eset” – mondja Csehné Nárai Szilvia, a Corvinus doktori tanácsának titkára. Itthon csak szúrópróbaszerűen használják a plágiumszűrő szoftvereket a záródolgozatok, diplomamunkák ellenőrzéséhez; hogy pontosan melyik intézmény és hogyan védekezik a másolók ellen, elolvashatja az eduline.hu-n.

László Éva Lilla Karrier

Összelopkodott diplomamunkák: így derül ki a turpisság

Egyre több hazai egyetemen használják a tanárok az online plágiumkereső programot, melynek segítségével kiszűrhető a diplomamunkákba forrásmegjelölés nélkül átemelt - más szerzőktől ellopott - szövegek egy része. A rendszer azonban még nem tökéletes: az idegen nyelvről lefordított szövegeket például nem tudja beazonosítani. Április 23. a könyv és szerzői jogok világnapja.

Egy ukrán teniszezőnő kezet fogott orosz ellenfelével

Egy ukrán teniszezőnő kezet fogott orosz ellenfelével

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Élelmiszerek, a telefondíjak és a gáz is ott van a legjobban dráguló áruk listáján, mióta a kormány fenyegeti az áremelő cégeket

Élelmiszerek, a telefondíjak és a gáz is ott van a legjobban dráguló áruk listáján, mióta a kormány fenyegeti az áremelő cégeket

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak