szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Jó, megfontolt és jól átgondolt közoktatási törvényre van szükség, nem gyors jogszabályalkotásra - mondta Pokorni Zoltán kedden Rákosmentén. Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke a XVII. kerületi tanévnyitó rendezvényen úgy fogalmazott: szükség van változásra az oktatásban, és nagy a felelőssége a jelenlegi döntéshozóknak. Az LMP szerint igazságos és nyitott iskolarendszerre van szükség. Az MSZP szerint tankönyvügyben már nem egyeztetésekre van szükség, hanem a helyzet mielőbbi megoldása érdekében azonnali állami gyorssegélyre.

Az oktatáspolitikus az egyik legsúlyosabb problémának azt nevezte, amit, mint mondta, mérések is alátámasztanak, hogy Magyarországon a legszelektívebb az iskolarendszer, így az otthonról hozott különbségeket nem képes kiegyenlíteni. "Szégyenpadon ülünk e téren" - fogalmazott, hozzátéve: ennek egyik oka a szétaprózott iskolarendszer. Jelenleg a közel 3200 önkormányzatból több mint kétezer tart fenn iskolát, de ezek fele ezer fő alatti település. Pokorni Zoltán szerint szükség van az állam nagyobb szerepvállalására különösen a kistelepüléseken, de az sem lenne helyes, ha az állam venne át minden iskolát.

Kitért arra is, hogy az oktatás GDP-arányosan alul van finanszírozva, már az óvodától kezdve, tehát szükség lenne a források növelésére, ugyanakkor, mint megjegyezte: az eredményességet tekintve nem egyedül ez a meghatározó. Kifejtette: alsó tagozaton a ráfordítások még megegyeznek az OECD-átlaggal, felső tagozaton ennek felét, középiskolában 40 százalékát, a felsőoktatásban harmadát költjük oktatásra.

Jól fizetett és jól kiválasztott pedagógusok

Megállapította, hogy azok az oktatási rendszerek eredményesek és jobbak, ahol arra koncentrálnak, hogy a gyerekek számára egyenlő esélyeket biztosítsanak. Sikeresebbnek jellemezte még azokat az oktatási rendszereket, ahol minél később kényszerítik a gyerekeket iskolaválasztásra, és minél tovább tart az egységes iskola. Minden iskolaváltás egyben társadalmi szelekciós pont is - mutatott rá.

Pokorni Rákosmente tanévnyitó ünnepségén
MTI / Földi Imre

Pokorni Zoltán azt mondta, azt látták minden mérésben, hogy sokkal inkább érdemes a pedagógusokra költeni, mint az infrastruktúrára. Sokkal fontosabb, nagyobb jelentőségű tényező, hogy jól fizetett és jól kiválasztott pedagógusok tanítsák a gyermekeket, mint hogy milyen épületben, és hogy ez kis létszámú csoportokban történik-e.

"Egyre kevésbé vonzó a pálya"

Szembe kell nézni azzal is, hogy megalázóan alacsonyak a pedagógusbérek, egyre kevésbé vonzó a pálya, és egyre többen kénytelenek másodállással kiegészíteni jövedelmüket. Eközben nagyon kis osztályokban, szétaprózott iskolaszerkezetben tanítanak. Kitért arra is, hogy 150 ezer pedagógus van állásban, a foglalkoztatási szerkezet abszurd, pedagógusokat foglalkoztatnak a menzán gyerekfelügyeletre és gyerekek kíséretére is, eközben nincs pedagógusi "asszisztentúra".

Az életpályamodellnek ebben kell radikális fordulatot megvalósítania, és nem a meglévő rossz viszonyokat konzerválnia. Fordulat kellene, arra kell koncentrálni, hogy több munka esetén jobban megfizetett pedagógusok legyenek, és kevesebb számban. Ehhez egy tisztességes megállapodásra lenne szükség a szakszervezetekkel. Beszélt arról is, hogy a demográfiai adatokra nincs stratégiai válasza a magyar oktatásnak.

Az ellenzéknek is van mit mondania

Az LMP igazságos és nyitott iskolarendszert szeretne, amelyben minden fiatalnak megvan az esélye a társadalmi felemelkedésre - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján az Országgyűlés Oktatási bizottságának LMP-s alelnöke. Osztolykán Ágnes szerint a jelenlegi oktatásirányítás nem arra fókuszál, hogy az oktatás hosszú távú befektetés, így a rendszer sem működik jól. Leszögezte, hogy a jelenlegi szűkítési törekvésekkel ellentétben a középiskolai és az egyetemi helyek számát is növelni kellene.

 

A politikus kijelentette azt is, hogy a tanév kezdetén a szülők, az iskolák és a fenntartók egyaránt bizonytalanságot éreznek, például azért, mert még mindig nem lehet pontosan tudni, hogy mit is jelent az általános iskolák "államosítása". A hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó intézmények finanszírozása csak az év végéig van biztosítva, nem lehet tudni, hogy a tanév közben milyen átszervezésekre lesz szükség, illetve, hogy bezárják-e ezeket az intézményeket – tette hozzá.

Osztolykán Ágnes a gazdasági megszorítások hatásának nevezte, hogy számos középiskolában megszüntették az internetszolgáltatást. Megemlítette egy miskolci középiskola példáját is, ahol a közműtartozások miatt már most el kellett kezdeni spórolni a téli fűtésszámlára. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a borsodi megyeszékhelyen 880 millió forintot vontak ki az oktatási rendszerből.

Az MSZP szerint tankönyvügyben már nem egyeztetésekre van szükség, hanem a helyzet mielőbbi megoldása érdekében azonnali állami gyorssegélyre. Kormos Kata szóvivő ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy kedden tankönyvesek szervezeteivel tárgyal az oktatásért felelős államtitkár. Kormos Kata szerint a mintegy 100 millió forint biztosítása után ki kell vizsgálni, hogyan fordulhatott elő, hogy egyes önkormányzatok – bár tudták mire kapták – "egyszerűen elköltötték a hátrányos helyzetű gyerekek ingyenes tankönyveire szánt állami pénzt".

Pokorni a szakképzés átalakítása kapcsán kiemelte: azt az elképzelést, amit az iparkamara hangoztat, hogy adminisztratív eszközökkel korlátozzák az érettségit adó intézmények számát, kapacitását, és erővel tolják a gyerekeket a szakmunkásképzés irányába, mélységesen ellenzi. Ez egy rossz irány, különösen, ha együtt jár a szakmunkásképzés négy évről háromra történő redukálásával - szögezte le.

A bizottsági elnök azt mondta, hogy ő maga még nem látta a legújabb oktatási koncepciókat, bár kérte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt, hogy küldje át neki őket, de ez nem történt meg.

Több tízmilliárd forintot csaltak el földgázzal, száznál is több cégre csapott le a NAV

Több tízmilliárd forintot csaltak el földgázzal, száznál is több cégre csapott le a NAV

Karácsony Rákosdubajjal kapcsolatban a fideszeseknek:„Ingyen nem lehet valaki ilyen hülye”

Karácsony Rákosdubajjal kapcsolatban a fideszeseknek:„Ingyen nem lehet valaki ilyen hülye”

Schäfer András válogatott középpályás bevásárolta magát a Szombathelyi Haladásba

Schäfer András válogatott középpályás bevásárolta magát a Szombathelyi Haladásba

Kemény munka és Cortina-hatás: történelmi lehetőség előtt áll a női hokiválogatott

Kemény munka és Cortina-hatás: történelmi lehetőség előtt áll a női hokiválogatott