szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A munkavállalók megtartását segítő uniós kutatási program indult hét ország részvételével, 1,7 millió eurós keretösszeggel.

A munkavállalók megtartását, az elvándorlás megfékezését segítő uniós kutatási program kezdődött hét közép-európai ország szakembereinek részvételével - mondta Kovács Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) professzora. A szabad munkavállalás lehetőségével élve az Európai Unió tagállamainak lakosai közül sokan döntenek úgy, hogy a közösség versenyképesebb területeire mennek dolgozni. A jobb életkörülmények reményében mindenekelőtt a magasan iskolázott, fiatal munkavállalók  hagyják el a fejletlenebb régiókat - közölte az SZTE gazdaság- és társadalomföldrajz tanszékét vezető oktató. 

Az újonnan csatlakozott tagországokból 2003 és 2007 között 2,2 millió munkavállaló települt át az EU régi tagállamaiba, de ez a jelenség nemcsak kelet-európai, hanem más országokat is érint, 2006-ban például 20 ezer német költözött Svájcba, további 12,5 ezer pedig Ausztriába – legtöbben a jobb munkalehetőségek miatt.  Becslések szerint az elvándorlók mintegy fele tíz éven belül visszatér a hazájába, és kamatoztatja az új gazdasági és kulturális környezetben szerzett tapasztalatait és tudását.      

A hároméves, 1,7 millió euró uniós támogatással indított Re-Turn projektben részt vevő osztrák, cseh, német, magyar, olasz, lengyel és szlovén egyetemek, helyi és regionális szervezetek, innovációs és oktatási központok, továbbá a migrációban érintett nonprofit szervezetek megoldást kívánnak találni az elvándorlás megfékezésére és a visszatérés ösztönzésére. Céljuk az is, hogy megfelelő intézkedésekkel biztos hátteret kínáljanak a visszaérkezőknek, segítsenek a letelepedésükben. 

A projektet a németországi, lipcsei székhelyű Leibniz Regionális Földrajzi Kutatóintézet vezeti. A kutatási programban az SZTE gazdaság- és társadalomföldrajz tanszékének négy oktatója vesz részt, feladatuk elsősorban korábban sikeresen alkalmazott migrációs intézkedések összegyűjtése, kiértékelése és stratégiák kidolgozása a közép-európai államoknak - tudatta a professzor.

A szociáldemokraták nyerték a román választást, simán bejutott az RMDSZ

A szociáldemokraták nyerték a román választást, simán bejutott az RMDSZ

Egymilliárd eurós forgalmat bonyolító márkacsokrot készül eladni az Unilever

Egymilliárd eurós forgalmat bonyolító márkacsokrot készül eladni az Unilever

Halottnak nyilvánítottak egy újabb túszt Izraelben

Halottnak nyilvánítottak egy újabb túszt Izraelben

Drágulnak az osztrák autópálya-matricák

Drágulnak az osztrák autópálya-matricák