szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Költségtakarékossági intézkedései keretében kétezer munkahelyet számol fel a BBC a következő öt évben - jelentette be csütörtökön a brit közszolgálati médiatársaság vezetője.

Mark Thompson vezérigazgató a BBC televízió londoni központjában tartott állománygyűlésen közölte, hogy a cégvezetés 20 százalékos további költségcsökkentést tervez, tekintettel az előfizetési díj befagyasztására. A jelenleg 23 ezer munkatársat alkalmazó BBC-nél az elmúlt években már végrehajtottak egy ötezer fős leépítést; ehhez jön a csütörtökön bejelentett újabb tömeges leépítés.

A konzervatív-liberális kormánykoalíció a tavalyi költségvetési felülvizsgálat során a 2016-2017-es pénzügyi évig a jelenlegi, 145,50 fontos (50 ezer forintos) szinten befagyasztotta a BBC bevételeinek zömét adó éves előfizetési díjat. Előzetes becslések szerint ez reálértéken 16 százalékos bevételcsökkenést jelent a médiatársaságnak az adott időszakban.

Ráadásul 2014-től a BBC Világszolgálat finanszírozását is az előfizetési díjakból kell megoldani.

Az 1932-ben alapított World Service jelenleg évente 272 millió fontos működési költségeit teljes egészében a brit külügyminisztérium fedezi, de a brit kormány takarékossági intézkedéseinek keretében a 2013-2014-es pénzügyi év után ez a központi finanszírozás is megszűnik.

A BBC nagy-britanniai műsor- és multimédiás szolgáltatásaiban soha nincs reklám, a cég a 24 millió brit háztartás által kötelezően fizetett előfizetési díj évi 3,5 milliárd fontos bevételéből, valamint saját gyártású műsorainak globális értékesítési jövedelméből tartja fenn magát; ez utóbbi évente további 1,5 milliárd fontot tesz ki.

A BBC vezérigazgatója által csütörtökön bejelentett takarékossági intézkedések fő elemei közé tartozik a többezres leépítés mellett a sportközvetítési jogokra szánt kiadások 15 százalékos lefaragása. Ennek jegyében a BBC például a jövőben megosztja a Forma-1-es autóversenyek közvetítését a Sky médiacsoport nagy-britanniai tévétársaságával, a BSkyB-vel.

A jelenlegi konzervatív-liberális brit kormánykoalíció részéről már több komoly bírálat is elhangzott BBC gazdálkodásával kapcsolatban.

Jeremy Hunt konzervatív párti kulturális miniszter, akinek illetékességi körébe tartoznak a médiaügyek is, már nem sokkal a koalíció tavalyi választási győzelme után, egy lapinterjúban úgy vélekedett, hogy az előfizetési díjakból élő BBC-nél "rendkívüli mértékű és felháborító pazarlás" folyik.

Brit konzervatív körökben állítólag olyan vélemény is felmerült, hogy a 89 éves közszolgálati médiaintézményre nincs is szükség. Tavalyi brit lapértesülések szerint Daniel Hannan, a Konzervatív Párt európai parlamenti képviselője és jobbszárnyának befolyásos tagja arról győzködte David Cameron miniszterelnököt, hogy a BBC-t fel kell számolni. A toryk szóvivője annak idején mindazonáltal közölte, hogy ezek Hannan "saját nézetei, és nem tükrözik a párt véleményét".

A BBC gazdálkodását ugyanakkor független elemzők is bírálták. A Policy Exchange nevű közéleti elemző csoport egy korábbi helyzetértékelésében felrótta a BBC-nek, hogy "megszállottan hajszolja" a minél nagyobb nézettségi mutatókat, a kereskedelmi riválisokkal versengve.

A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

Trump lehetséges budapesti nagykövete szerint szégyen, amit Rogánnal csinálnak most az amerikaiak

Trump lehetséges budapesti nagykövete szerint szégyen, amit Rogánnal csinálnak most az amerikaiak

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Nem mindennapi notebook: két képernyője, lecsatolható billentyűzete van az Asus laptopjának

Nem mindennapi notebook: két képernyője, lecsatolható billentyűzete van az Asus laptopjának