szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A frankfurti tőzsde DAX mutatóját alakító, vezető német cégek több női vezetőt akarnak, erre vonatkozóan azonban kötelező kvótát nem állapítanak meg maguk számára.

A 30 német nagyvállalat úgy határozott, hogy legkésőbb 2020-ig a vezetőségekben, illetve más csúcsposztokon 35 százalékig emelik a nők arányát - derül ki egy, a DAX-cégek által hétfőn kiadott katalógusból. Ezzel a vállalatok először jelölték meg konkrét célként a női vezetők egyharmados szint fölé emelését, kötelező arányszámot azonban nem állapítottak meg, így az egyes cégek által kitűzött arányszámok nagy szóródást mutatnak.

A MAN gépipari csoport például 2014 végéig csak 12 százalékot tervez elérni, míg az adidas 2015 végére már azt szeretné, ha a jelenlegi 26 százalék helyett a vezetők 35 százaléka lenne nő a cégnél. Jelenleg a DAX-cégeknél 8 és 28 százalék között szóródik a női vezetők aránya.

AP
Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember került kórházba

Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember került kórházba

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között