szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Két dologgal indokolta hétfői lemondását Loránd Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) volt elnöke a Magyar Narancsnak adott interjújában. A neves pedagógus kijelentette, a központi tartalomszabályozáshoz és a normáktól eltérést szankcionáló törvényhez nem hajlandó a nevét adni semmilyen formában.

Loránd Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács hétfőn lemondott elnöke a Magyar Narancsnak adott interjúban elmondta, bár a jelenleg hatályos törvények értelmében az OKNT a közoktatásért felelős miniszter legfőbb tanácsadó és konzultatív testülete, 2009 óta pedig véleményezési joggal rendelkeznek, a köznevelési törvény tervezetét illetően a tanács nem élhetett törvény biztosította jogával. Loránd elmondta, bár eddig az OKNT egyetértése nélkül nem lehetett jelentős közoktatási döntést hozni, ezúttal a törvényszöveg végleges változata előbb került a nyilvánosság, mint a tanács elé.

Loránd Ferenc kijelentette: "a látszatát is el akarom annak kerülni, hogy nekem ehhez a törvényhez bármi közöm volna", a törvénytervezetben van ugyanis két olyan elem, amivel olyan mértékben nem ért egyet, hogy azt érezte, ezt csak a lemondásával tudta kellő mértékben kifejezésre juttatni.

A Loránd Ferenc által kifogásolt két dolog egyike az, hogy a törvény központilag akarja szabályozni az oktatás tartalmát, mindössze 10 százaléknyi szabad mozgást engedélyezve a tanároknak, eszerint tehát a helyi sajátosságok jóval kevésbé fognak tudni érvényesülni a helyi tantervekben."Ha egyszer az egész országban, az államélet minden területén egy durva, erőszakos centralizáció folyik, akkor miért lenne ez másképp a közoktatásban?" - teszi fel a kérdést az OKNT volt elnöke, aki szerint a központi tartalomszabályozás "gyökereiben támadja a demokratikus működési mechanizmusokat".

Loránd emellett a törvénynek azzal a részével sem értett egyet, amely kimondja: "A törvény a tanulók és szüleik számára egyértelművé teszi, hogy a nevelés-oktatás folyamatában elvárt normák és szabályok megsértése azonnali és határozott szankcióval jár." A pedógógus szerint ezzel a kormány a "megfélemlítés pedagógiáját" foglalta törvénybe. "Az a szemlélet vállalhatatlan, amelyik a normától való eltérést, hangsúlyozom, a normától való gyerekkori eltérést csak szankcionálva tudja elképzelni" - jelentette ki Loránd.

Az elvileg a közoktatásért felelős miniszter legfőbb tanácsadó és konzultatív testületének volt vezetője elmondta, nem tudja, ki írta a közoktatási törvény tervezetét, a tanács és Hoffmann Rózsa ugyanis mindössze egyszer "egyeztetett", ami abból állt, hogy a tanács kérdéseket tett fel, a közoktatásért felelős államtitkár pedig válaszolt.

Elon Musk bemutatta a három motoros, „őrült gyors” Teslát

Elon Musk bemutatta a három motoros, „őrült gyors” Teslát

Ashbrook: Megafeladat vár Bidenre, mindenütt visszaesőben van a jogállam

Ashbrook: Megafeladat vár Bidenre, mindenütt visszaesőben van a jogállam

A török önkéntes, aki új esélyt ad a sérült állatoknak

A török önkéntes, aki új esélyt ad a sérült állatoknak