szerző:
MTI/Magyar Hírlap
Tetszett a cikk?

Mégsem változik január elsejétől a Közháló program, 2012-ben sem maradnak internet-szolgáltatás nélkül a magán- és alapítványi iskolák, óvodák - írja pénteki számában a Magyar Hírlap.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a múlt csütörtökön azt közölte, hogy a magánintézmények januártól nem vehetnek részt a programban. Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének (AME) elnöke Navracsics Tibor miniszterelnök-helyetteshez fordult, azt kérve, vonják vissza a döntést, vagy legalább adjanak időt saját hálózatok kialakítására, egyedi szerződések megkötésére - emlékeztet a lap.

"Levelemre hivatalos választ még nem kaptam, de Vályi-Nagy Vilmos kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár telefonon megnyugtatott, hogy január 31-ig biztosan marad a Közháló az alapítványi iskolákban. Ezt követően indul a program felülvizsgálata, de érdemi változás a tanév végéig nem várható" - mondta a Magyar Hírlapnak Horn György, aki úgy tudja, hogy az AME tagjai és a közfeladatot ellátó intézmények később is a programban maradhatnak.

"A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közben arról tájékoztatta lapunkat, hogy a közoktatási feladatokat ellátó, valamint az állami és önkormányzati fenntartású oktatási, kulturális feladatokat ellátó intézmények esetében továbbra is központilag gondoskodnak az internet finanszírozásáról" - ismerteti a lap.

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

Orbán Balázs „Ukrajna elnevezésű problémáról” értekezett a Facebookon

Orbán Balázs „Ukrajna elnevezésű problémáról” értekezett a Facebookon

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket