Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöksége attól tart, hogy a vállalkozások egy részénél – főleg az alacsony jövedelmezőségű szakmakultúrákban - több munkáltató nem fogja végrehajtani a teljes körű kompenzációt. A szövetség állásfoglalásában hangsúlyozza: 2012-ben elbocsátásokra és a teljes munkaidős foglalkoztatás átalakítására is számítani kell.
Balogh Béla, a szakszervezeti tömörülés országos elnöke elmondta: azt javasolják munkahelyi szervezeteiknek és a munkáltatóknak, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy a dolgozók nettó munkabére ne csökkenjen.
Emlékeztetett arra: a nettó keresetek csökkenésének oka, hogy január 1-jével véglegesen megszűnt az adójóváírás lehetősége, továbbá 1 százalékkal megemelkedett a munkavállalók által fizetendő egészségbiztosítási járulék. Ezek együttes hatásaként 2012-ben a 216.806 forint havi bruttó bér alatt keresők 2011. évi nettó bére csak akkor őrizhető meg, ha a bruttó béreket a munkáltató megemeli, ez persze nem jelent béremelést - tette hozzá.
A szakszervezeti vezető vélelmezte, hogy több munkáltató nem tudja végrehajtani a teljes körű kompenzációt, és elbocsátásokra, valamint a teljes munkaidős foglalkoztatás átalakítására számítanak.
A Vasas Szakszervezet elnöksége tisztában van azzal, hogy a 93 ezer forintos minimálbér és a 108 ezer forintos garantált bérminimum elérése, illetve a havi 216.805 forintos keresetig az elvárt bér költsége nagy anyagi terhet jelentenek a munkáltatóknak, illetve a költségvetésnek. Ugyanakkor nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy az idei évben nagyon sok munkavállalónak jelentős mértékű reálkereset veszteséggel kell számolnia, ezért minden meg kell tenni annak érdekében, hogy az elvárt bért meghaladóan is történjen meg a keresetek növelése.
Balogh Béla hangsúlyozta: nem szabad elfogadni azokat a munkáltatói panaszkodásokat, amelyek szerint a gazdasági szabályozórendszer tönkreteszi a vállalkozást.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.