szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ötszázhetvenhét alkalmazottat kell elbocsátania a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a kormányzati előírás szerint - tudta meg a Magyar Hírlap.

A napilap szerdai számában megjelent cikk ismerteti, hogy összesen több mint 6700 álláshely szűnik meg a közszférában a kabinet döntése értelmében.

"A létszámleépítés a NAV központi hivatalában a legnagyobb arányú. Az irányelv szerint az elbocsátásokat úgy és aszerint kell végrehajtani, hogy ezáltal nem sérülhetnek az alapfeladatok ellátásai, így az adó, a vám és a jövedéki, illetve a bűnügyi terület ellenőrzései" - mondta a Magyar Hírlap kérdésére Burillák Attila, a NAV sajtófőnöke.

Hangsúlyozta: remélik, hogy a létszámleépítés nem okoz fennakadást, mert eközben a kormány további hatékonyságnövekedést vár el a hivataltól.

"Csak az idén nyolcvanöt új feladatot kell ellátnia a hivatalnak, amelyből az látszik, hogy a teendők száma nem csökken, a létszám azonban igen" - jelentette ki Burillák Attila.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a NAV sikerrel szedte be a nemzetgazdasági miniszter által meghatározott plusz negyvenmilliárd forint általános forgalmi adót tavaly november végéig, az akadályokat azonban csak úgy tudták sikerrel venni, hogy a legkritikusabb pontokon megtöbbszörözték erőiket, kapacitás híján más területekről kellett átmenetileg átcsoportosítani a munkatársakat.

A NAV tavaly jelentősen növelte ellenőrzési tevékenységét, miután tizenhárom százalékkal több adózót vizsgáltak, mint az azt megelőző évben. A szervezet jelenleg 23 ezer főt foglalkoztat.

Aki így közlekedik, mint ez a fehérvári autós, előbb-utóbb biztos elüt valakit – videó

Aki így közlekedik, mint ez a fehérvári autós, előbb-utóbb biztos elüt valakit – videó

Joe Biden elnöki kegyelemben részesítette saját fiát

Joe Biden elnöki kegyelemben részesítette saját fiát

NER-es cég szervezi a parkolási reform elleni civilnek mondott tiltakozást Erzsébetvárosban

NER-es cég szervezi a parkolási reform elleni civilnek mondott tiltakozást Erzsébetvárosban

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?