szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormány megteremti a jogi és a pénzügyi lehetőségét, hogy az állam visszatérítse a diákhitel összegét azoknak a fiataloknak, akik önköltséggel szereznek jogi vagy közgazdasági diplomát és állami szolgálatba állnak - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár kedden a parlamentben. Az államtitkár Dúró Dóra jobbikos politikus napirend előtti felszólalására reagált, aki a jogász- és a közgazdászképzés drasztikus csökkentését kifogásolta.

A kormány határozatot hozott arról, hogy meg fogja teremteni a jogi és pénzügyi lehetőségét, hogy azoknak a fiataloknak, akik önköltséggel tanulnak jogi vagy közgazdasági karon és majdan állami szolgálatba állnak, az állam vissza fogja téríteni a diákhitel összegét - mondta Hoffmann Rózsa.

Hozzátette, a Fidesz oktatáspolitikája a nemzet javát és az ország felemelkedését akarja szolgálni, ezt pedig "köztudottan nem jogászokkal, nem kommunikációs szakemberekkel, nem szociológusokkal lehet felgyorsítani", hanem műszaki, informatikai természettudományos végzettségűekkel.

Hoffmann Rózsa szerint ez a magyarázata annak, hogy az államilag finanszírozott keretszámoknak 70 százalékát ezekre a területekre koncentrálta a kormány, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a társadalomtudományi képzéseken nem tanulhatnak a fiatalok, hiszen a Diákhitel 2-vel lehet jogász vagy közgazdász végzettséget szerezni.

 

 

Rákot, epilepsziát is kimutat a vizsgálat, és így már sokkal egyszerűbb lesz elvégezni

Rákot, epilepsziát is kimutat a vizsgálat, és így már sokkal egyszerűbb lesz elvégezni

Ahány táj, annyi szokás: újév-köszöntő hiedelmek a világban a szőlőszemtől a kristálygömbig

Ahány táj, annyi szokás: újév-köszöntő hiedelmek a világban a szőlőszemtől a kristálygömbig

Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia

Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot