szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Idén is megrendezi Kárpát-medencei középiskolás vezetőképzőjét a Rákóczi Szövetség, a hétvégén a fővárosban tartandó programra a szövetség középiskolai szervezeteit hívják meg.

A Rákóczi Szövetség tájékoztatója szerint a péntek és vasárnap között tartandó vezetőképzőt azzal a céllal rendezik meg, hogy a középiskolai szervezeteknek, illetve azok tagjainak lehetőséget biztosítsanak a kapcsolatépítésre, elősegítsék a középiskolai szervezetek munkáját, hatékonyságát. A rendezvény központi témája hagyományosan az érték és ifjúság, a rendezvény előadásai különböző megközelítésekből ezt ölelik fel.

A program előadói között szerepel: Pozsgay Imre egyetemi tanár, Takaró Mihály irodalomtörténész, Csaba László közgazdász és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár. A vezetőképzőn 40 középiskolából 118-an vesznek részt, közülük 25 magyarországi, 9 erdélyi, 4 felvidéki, egy délvidéki és egy horvátországi középiskolából, iskolánként egy tanár és két diák.

A Rákóczi Szövetség - a szervezet honlapja szerint - 1989-ben azért jött létre, hogy a határon túl élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítse és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében.

Szinte láthatatlan vérszívókkal jön az új veszély a száj- és körömfájás után: a szomszédban már százával fertőz a kéknyelv vírusa

Szinte láthatatlan vérszívókkal jön az új veszély a száj- és körömfájás után: a szomszédban már százával fertőz a kéknyelv vírusa

Kijev szerint közel az ukrán–amerikai megállapodás az ásványkincsekről

Kijev szerint közel az ukrán–amerikai megállapodás az ásványkincsekről

Trump nekitámadt Powellnek a kamatok miatt

Trump nekitámadt Powellnek a kamatok miatt

Mazda: lényegében készen állunk egy új Wankel-motoros sportkocsira

Mazda: lényegében készen állunk egy új Wankel-motoros sportkocsira