szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Pokorni Zoltán szerint a Nemzeti alaptanterv tervezete nem teszi lehetővé, hogy a közoktatás elmúlt húsz évének tapasztalatait levonják, ezért a politikus attól tart, hogy "elszalasztjuk a valódi tartalmi megújulás lehetőségét". Az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának fideszes elnöke erről a testület keddi ülésén beszélt Budapesten.

Pokorni arról beszélt, hogy empirikus úton szerzett tapasztalatokat levonásával kellett volna a jövőbeni NAT-ot megalkotni, de arra az elmúlt húsz évben még nem volt példa, hogy a NAT megírásakor ezekre támaszkodtak volna.

Így "kitöltetlen csekket ad" a NAT tervezete a kerettantervek készítőinek, ugyanakkor nem derül ki belőle, hogy a szakmunkásképző iskolák kerettantervei a majdani NAT melyik részét tartalmazzák, de még az sem, hogy abból mennyit valósítsanak meg - tette hozzá.

Megjegyezte: el kellene dönteni azt is, hogy a majdani NAT egy nemzeti minimumot írjon-e elő, vagy az elitgimnáziumok követelményeit fogalmazza meg.

Pokorni Zoltán zavarónak nevezte, hogy a szakképzési és a köznevelési törvények nem ugyanazokat a szakkifejezéseket használják egyes fogalmakra. Kitért arra, hogy a NAT-ot meghatározó kormányrendeletet tavasszal hozzák majd meg, az előzetes elképzelések szerint a kerettanterveket nyáron elkészítik, augusztus végén pedig miniszteri rendeletek lehetnek ezekről.

Az oktatáspolitikus szólt arról: az egész napos iskola "széthúzhatja" az alapismeretek átadásának időintervallumát, nem feltétlenül kell tehát kizárólag délelőtt tartani a tantárgyi órákat. Megfontolandónak mondta továbbá, hogy a tagozatos nevelési formákat hány éves kortól vezessék be.

Utalt azokra az adatokra, miszerint nemzetközi összevetésben Magyarországon az átlagnál több természettudományos tanórát tartanak, de azok szerinte - egyebek mellett a fizikai, kémiai kísérletek hiánya miatt - unalmasak. A NAT-ban leírt természettudományos óraszámok elegendőek, viszont a humán tárgyak óraszáma nemzetközi összehasonlításban kevesebb - mutatott rá.

Hozzászólásában Osztolykán Ágnes, a bizottság LMP-s alelnöke kiemelte: a NAT tervezetében szereplő, az egyes műveltségi területekhez kapcsolódó tananyag túl sok. Felvetette, hogy az önállóságra nevelés benne van ugyan a NAT-ban, de ha túl sokat kell megtanítani, nem marad idő az önállóságra nevelésre.

Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő azt mondta: mindenki, még a liberális oldal is elismeri, hogy korszerű ismereteket hoz be a NAT tervezete a közoktatásba, de Wass Albertet, Nyírő Józsefet és Kertész Imrét bele kellene venni a NAT-ba. 

Ferenczi Gábor, a Jobbik parlamenti képviselője úgy ítélte meg, a magyarok valódi származáselméletének oktatása hiányzik a NAT tervezetéből, ahogy a kalandozások kora sem kap kellő hangsúlyt. Szerinte ugyanakkor "túldimenzionált" a holokauszt oktatása, és a romákon kívül a többi magyarországi kisebbség kultúráját is bele kellene venni a NAT-ba.

10x gyorsabb összeszerelni az új szélerőművet, Bill Gates is támogatja az ötletet – videó

10x gyorsabb összeszerelni az új szélerőművet, Bill Gates is támogatja az ötletet – videó

44 évesen meghalt a My Chemical Romance volt dobosa

44 évesen meghalt a My Chemical Romance volt dobosa

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?

2024 legjobb találmányai: átlátszó tévé, a Huawei csodamobilja és a biciklizés csalókódja

2024 legjobb találmányai: átlátszó tévé, a Huawei csodamobilja és a biciklizés csalókódja