szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csökkent a munkanélküliség Székelyföldön, de továbbra is magasabb, mint a romániai átlag - írja keddi számában az erdélyi Krónika című napilap.

A lap a két magyar többségű romániai megye munkaerő-elhelyezési ügynökségének adatait ismerteti: Hargita megyében áprilisban 5,77 százalékos volt a munkanélküliség, több mint egy százalékkal alacsonyabb, mint a márciusi 6,57 százalék. Kovászna megyében 0,3 százalékponttal javult a helyzet, az állástalanok aránya áprilisban 8,12 százalék volt. A javuló tendencia ellenére azonban még mind a két megyében az országos - 4,73 százalékos - átlagnál jóval magasabb a munkanélküliség.

Hargita megyében az elmúlt hónap során ötszázan találtak új munkahelyet, ennél többen, mintegy hatszázan bár továbbra is állástalanok, kikerültek az ügynökség nyilvántartásából.

Kovászna megyében áprilisban csaknem 600 munkanélkülit alkalmaztak, miközben a nyilvántartásba vett megyei munkanélküliek 78 százaléka már nem kap munkanélküli-segélyt az államtól. A munkaerő-elhelyezési ügynökség vezetője, Kelemen Tibor szerint ők rontják a statisztikai mutatókat, ám az ügynökség azért tartja nyilvántartásban őket is, hogy részt vehessenek az ingyenes továbbképző tanfolyamokon.

A lap által idézett munkaügyi szakember szerint a székelyföldiek nem szívesen vállalnak külföldön munkát: sokan jelzik, hogy érdekli őket a külföldi munkalehetőség, ám amikor el kell menni az előválogatásra, akkor visszakoznak.

Kelemen Tibor hangsúlyozta: akadályt jelent a nyelvtudás hiánya. Éppen ezért a háromszékiek legszívesebben Magyarországon vállalnának külföldi munkát, ám kevés az ajánlat, hiszen csak azokat az állásokat hirdethetik meg külföldön, amelyeket az országban nem sikerült betölteni. A becslések szerint mintegy 30 ezer romániai vendégmunkás dolgozik Magyarországon, ám közülük kevesebb mint százan hivatalosan – írja az erdélyi Krónika.

Stiglitz: Nem jön ki Trump költségvetési matekja!

Stiglitz: Nem jön ki Trump költségvetési matekja!

Magánrepülő Svájcba 15 millió forintért, szállás Párizsban 3,4 millióért – közzétették Nagy Márton utazásainak költségeit

Magánrepülő Svájcba 15 millió forintért, szállás Párizsban 3,4 millióért – közzétették Nagy Márton utazásainak költségeit

Túszul ejtettek egy bankban egy fiatal nőt Németországban

Túszul ejtettek egy bankban egy fiatal nőt Németországban

Ukrán menekülteket ölt egy német pár, hogy újszülöttet raboljanak tőlük

Ukrán menekülteket ölt egy német pár, hogy újszülöttet raboljanak tőlük