Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Új Széchenyi Terv keretében a foglalkoztatás területén 37 milliárd forint új uniós forrás érhető el, a közoktatásban több mint 4 milliárd forintra, szociális fejlesztésre pedig mintegy 2 milliárd forintra lehet pályázni - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hétfőn.
A megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítésére megjelent felhívás kerete 11,7 milliárd forint. A cél a megváltozott munkaképességűek felkészítése, elhelyezkedésük elősegítése, valamint a munkáltatók ösztönzése a foglalkoztatásukra. Egy másik új konstrukció a hajléktalan emberek társadalmi integrációjának erősítését tűzte ki célul, a rendelkezésre álló keretösszeg 105 millió forint - közölte az NFÜ. A fiatalok vállalkozóvá válását összesen csaknem 7 milliárd forinttal támogatják, a pályázatok célja a mikrovállalkozások indítását tervező fiatalok segítése.
A munkaerőpiaci szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek fejlesztésének, kapacitásaik megerősítésének kerete 1,6 milliárd forint, a pénzre egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok nyújthatnak be pályázatot.
A 3 milliárd forintos kerettel megjelent "Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban" elnevezésű pályázat célja hátrányos helyzetű emberek munkaerőpiaci elhelyezkedésének elősegítése tranzitfoglalkoztatási programok segítségével. Az autizmussal élő emberek életminőségét támogató országos szakmai tanácsadó hálózat kiépítésére 800 millió forint értékben jelent meg felhívás.
A foglalkoztatási szolgálat szolgáltatási rendszerének fejlesztésére, kapacitásainak megerősítésére 3 milliárd forint keretösszeggel jelent meg felhívás, fejleszthetik egyebek mellett a munkaerőpiaci információs rendszert, illetve az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásokat is.
Az aktív munkaerőpiaci politikák eredményességére és hatékonyságának javítására 6 milliárd forintos kerettel jelent meg pályázat, a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztésére, a munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzés fejlesztésére pedig 3,75 milliárd forinttal.
Szociális célú pályázat a jelnyelvi tolmácsszolgálatok fejlesztését célzó felhívás,a pályázat elérhető keretösszege 540 millió forint. 1,4 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre roma emberek képzésbe ágyazott foglalkoztatására.
A közoktatási fejlesztések területén 2,25 milliárd forintból jöhet létre javítóintézeti ellátást biztosító intézmény a Dunántúlon. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek nevelésére-oktatására elkülönített keret 2 milliárd forint.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.