szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Miskolci Egyetem képzéseire 6267-en jelentkeztek az idén, közülük 2648 hallgatót vettek fel, ez a jelentkezők 42 százaléka - mondta a campus rektora szerdán egy sajtótájékoztatón.

Patkó Gyula kifejtette: ebben az intézményben volt a legkisebb a jelentkezési arányok csökkenése (23 százalék) a régió intézményei között, a Miskolci Egyetemre felvettek arányának mérséklődése pedig szintén 23 százalék alatti. Összegzése szerint az észak-magyarországi régió meghatározó felsőoktatási intézménye megtartotta népszerűségét az állami ösztöndíjasok keretszámának drasztikus csökkenése mellett is.

A rektor úgy fogalmazott: az országosan mért jelentkezési hajlandóság visszaesése a Miskolci Egyetemen is tükröződik, mind a jelentkezési, mind a felvételi adatok tekintetében. Ennek ellenére vannak olyan karaik, amelyek pozitív rekordot döntöttek. A tavalyi, kiugróan magas felvételi létszámokat felülmúlva tovább tudta növelni elsőéves hallgatóinak számát a műszaki földtudományi és az egészségügyi kar, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet.

Emelkedett a tavalyi adatokhoz képest a költségtérítéses képzésre jelentkezők száma is (1183-ra), tekintettel arra, hogy néhány karon és szakon csak ilyen finanszírozási formára lehetett jelentkezni. A rektor kitért arra, hogy a tavalyi osztatlan, illetve alapszakos képzésekre vonatkozó adatokhoz képest a legjelentősebb eltérés ott mutatkozik, ahol állami ösztöndíjas helyet a központosított elosztás miatt nem tudtak kínálni, így elsősorban a jogi és a gazdaságtudományi karon. Hangsúlyozta: két, az adott tudományterületen országosan elismert karról van szó. 

Patkó Gyula beszámolt arról is, hogy az állami ösztöndíjas mesterképzésekre felvettek száma jelentős növekedést mutat: a képzésben részt vevők létszáma a tavalyi 411-ről 480-ra emelkedett.

Kiemelte: az idén is több kart és szakot jellemeznek igen magas ponthatárok. Az idei felvételi eljárásban jellemzően a társadalomtudományi karok és az egészségügyi kar képzéseire lehetett a legmagasabb pontszámokkal bejutni Miskolcon. A Miskolci Egyetem képzései közül a bölcsészettudományi kar állami ösztöndíjas politológia szakára lehetett a legmagasabb pontszámmal bekerülni: 431 pontra volt szükség a sikeres felvételihez.

Szólt arról is, hogy a felvételi eljárásban szereplő szakok döntő többségét meghirdetik a pótfelvételi eljárásban is. Patkó Gyula elmondta: az augusztus 10-éig beadandó pótjelentkezések eredményeképpen a karok várhatóan növelni fogják hallgatói létszámukat. Ekkor viszont már csak önköltséges helyekre lehet majd pályázni.

Ferenc pápa még mindig tudja, hogyan kell felbosszantani Donald Trumpot

Ferenc pápa még mindig tudja, hogyan kell felbosszantani Donald Trumpot

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón