szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mintegy 6600 egyetemista kezdheti meg tanulmányait szeptemberben Szegeden; ez ugyan csaknem 13 százalékkal kevesebb, mint tavaly, de ahhoz képest, hogy a felsőoktatásba bekerülők száma idén mindenképp csökken, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) nincs oka panaszra, tudja tartani a helyét - közölte szerda reggeli sajtótájékoztatóján az SZTE rektora Szegeden.

Szabó Gábor kifejtette: átlagosan a diákok 80 százaléka államilag támogatott, 20 százaléka költségtérítéses szakokra nyert felvételt. Az idén, most először az SZTE minden szakán hirdetnek pótfelvételit, így a költségtérítéses hallgatók száma várhatóan tovább nő.

A rektor utalt arra, korábban szárnyra kaptak olyan információk, hogy megszűnik az osztatlan jogász- és a gazdaságtudományi képzés Szegeden. Közölte, ezzel ellentétben az elsődleges információk szerint utóbbin alig 10 százalék a csökkenés, a joginál mintegy 30 százalék. Úgy tűnik, hogy az elvesztett, államilag finanszírozott helyeket a költségtérítéses képzés iránti, megnövekedett érdeklődés pótolta - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint jelentősen nőtt az érdeklődés a műszaki terület iránt, ahol 20 százalékos a növekedés. A korábbiakhoz hasonlóan az idén is népszerű volt az informatika, e területen 30 százalékkal magasabb a felvettek száma a tavalyinál.

Pont ott Party a Millenárison - fotógalériánkhoz kattintson a képre!
Stiller Ákos

"Az látszik, hogy a központi oktatáspolitika által támogatott szakoknál valóban van hallgatói reakció is"- mondta Szabó Gábor. Kitért arra, emellett mintegy 10 százalékkal csökkent a természettudományi képzésekre jelentkezők száma és "rossz hír", hogy a tanárképzés esetében a korábbi évekhez képest is további 20 százalékos érdeklődéscsökkenést tapasztaltak. Más területeken a számok alig változtak.

Az évek óta slágerszaknak számító képzési területek állnak az élen az idén is: a pszichológia, a fogorvos- és az orvosképzés, majd néhány kuriózumnak számító szak következik.

Varga Zsuzsanna oktatási igazgató elmondta: a korábbi évekkel ellentétben az idén minden kar hirdet pótfelvételit a költségtérítéses szakokra. Ennek lehetőségeivel napokon belül megismerkedhetnek a leendő hallgatók. Később a legjobbaknak lehetőségük lesz az átsorolásra, azaz arra, hogy államilag finanszírozott képzésbe kerüljenek, hiszen a rosszul teljesítők helyére bekerülhetnek jól teljesítő, költségtérítéses hallgatók - tette hozzá.

Emellett az egyetem a fizetős hallgatók terhének megkönnyítésére részletfizetési lehetőséget is biztosít, módot ad arra, hogy a féléves tandíjat 50-25-25 százalékban, három részletben egyenlítsék ki - tette hozzá.

Segítséget kapnak a dohánytermelők

Segítséget kapnak a dohánytermelők

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Törőcsik Mari unokája zongoristaként lép fel egy tévéműsorban

Törőcsik Mari unokája zongoristaként lép fel egy tévéműsorban

Előzetes letartóztatásba helyezték az állítólagos magyar kémeket Ukrajnában

Előzetes letartóztatásba helyezték az állítólagos magyar kémeket Ukrajnában