Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hátrányosan érinti az orvosi vagy gyógyszerészi pályára készülő magyar fiatalokat a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetőségének az a határozata, hogy a tandíjköteles helyeket nem paritásos alapon, hanem a bejutási eredmények szerint osztották el a két tagozat között - állítja a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE).
A RMOGYKE három petíciót indított, amelyekre az egyetemre felvételt nem nyert magyar diákok aláírásait gyűjti, és amelyek egyikét Leonard Azamfireinek, az egyetem rektorának, a másikat Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszternek, a harmadikat pedig Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének címezték.
Amint a petícióban áll, a korábbi években a tandíjköteles helyeket is paritásos alapon osztották el a román és a magyar felvételizők között. Annak ellenére, hogy a rendszer korábban a román tagozatnak kedvezett, hiszen a román fiatalok alacsonyabb osztályzattal jutottak be, "senkinek nem volt hozzáfűznivalója" - áll a petíciókban. A petíció fogalmazói azt kifogásolják, hogy amikor a magyar felvételizők jutottak volna be alacsonyabb osztályzattal a tandíjköteles helyekre, az egyetem román vezetői felrúgták a paritásos rendszert, és immár a felvételi vizsgán elért eredményeket tekintették mérvadónak.
Ádám Valérián, a RMOGYKE titkára elmondta, az eredmények szerinti rangsorolás oda vezetett, hogy az orvosi szakon elkülönített nyolcvan és a fogorvosi szakon elkülönített harminc fizetéses helyre kizárólag román diákokat vettek fel, csak a gyógyszerészeti karon szerepel két sikeres magyar felvételiző is a tandíjköteles helyeken. Ádám Valérián hozzátette, nem tartja kizártnak, hogy a magyar diákok gyengébb eredményei is az egyetemen kialakult román-magyar konfliktushelyzettel állnak összefüggésben. A korábbi években ugyanis rendre a magyar vizsgaeredmények voltak jobbak.
Ádám Valérián elmondta, a döntés következtében a magyar diákok már tavaly kiszorultak volna a tandíjköteles helyekről, ám az akkor kormányon levő RMDSZ-nek sikerült elérnie, hogy az orvosi karon a beiskolázási tervben szereplő nyolcvan tandíjköteles helyet további negyven - a magyar diákoknak elkülönített - hellyel egészítsék ki.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Krónika napilapnak elmondta, a szövetség megkereste már ez ügyben Ecaterina Andronescu oktatásügyi minisztert. "A miniszterasszony máris megígérte, hogy őszre húsz tandíjköteles helyet biztosít a kérvényező magyar fiataloknak. Remélhetőleg az ígéretet papírra vetett miniszteri döntés követi" - idézte a Krónika Kelemen Hunort.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.