szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több mint 200 ezer forintot adott át az esztergomi polgármesternek a helyi óvodások étkeztetésének támogatására Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke szerdán, Budapesten. Az adományt a Nemzeti Konzultáció 2012 keretében kipostázott és a VDSZ-hez eljuttatott levelek bezúzásából befolyt összegből biztosította a szakszervezet.

Székely Tamás a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: valódi érdekegyeztetést szerettek volna folytatni a kormányzattal, ám a kormányfő ehelyett újabb leveleket küld a polgároknak. A VDSZ ezért folytatja a kormányzati levelek begyűjtését, azokat a jövőben is eljuttatják a hulladékfeldolgozóhoz. Az így befolyó összeget ugyancsak az esztergomi önkormányzat által fenntartott szociális intézményekhez juttatják el.

A VDSZ elnöke elmondta: a most lezárult gyűjtés során körülbelül 10 tonna papírt adtak le, ami nagyjából egymillió levelet jelent. Székely Tamás hozzátette: a korábbi gyűjtésekkel Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó nevéhez fűződő gyermekétkeztetési alapítványt támogatták, ám az oda eljuttatott pénzek felhasználásról nem számoltak el velük.

Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere az adomány átvételét követően közölte: a támogatást a kertvárosi óvoda kapja meg, ahol 118 gyermek étkeztetését tudják így biztosítani. Az óvodába hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek járnak, közülük negyvenen pedig csak ott tudnak étkezni - tette hozzá.

Tétényi Éva az MTI kérdésére elmondta: a mostani 203 ezer forintos támogatás a város esetleges fizetéskéstelensége esetén is még 2-3 hónapig tudja fedezni a gyermekek étkeztetésének önkormányzati önrészét.

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat

Munka közben betörte az ablakot a szaki? A hónap közepétől már biztosítással kell fizetnie érte

Munka közben betörte az ablakot a szaki? A hónap közepétől már biztosítással kell fizetnie érte

180 éven át csökkent az emberek IQ-ja az ólomhasználat miatt tudósok szerint

180 éven át csökkent az emberek IQ-ja az ólomhasználat miatt tudósok szerint