EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A kormány ez év végéig nem fog megállapodni az EU-val és az IMF-fel egy hitelkeretről, ráadásul a munkahelyvédelmi akcióterv sem éri el a célját - vélik a magyar kis- és középvállalkozások vezetői a Policy Agenda legfrissebb felmérése szerint.
A megkérdezett kkv-cégvezetők egyharmada szerint értelemszerűen lesz megállapodás, közülük 65 százalék mondta azt, hogy ezáltal erősödni fog a forint, sőt egyharmaduk abban is bízik, hogy a magyar gazdaság is megerősödik a megállapodás hatására. Érdekesség, hogy kilenc százalékuk szerint a megállapodás miatt gyengülni fog a forint, sőt 10 százalék még a gazdasági visszaesést sem tartja kizártnak.
Nem ér sokat a járulékcsökkentés
A cégvezetők mindössze 9 százaléka számít arra, hogy az akcióterv hatására képesek lesznek új munkahelyeket létrehozni, 68 százalék szerint nemigen erre van esély, 23 százalék pedig még nem tudja megítélni az akcióterv hatásait a foglalkoztatás alakulására.
A cégvezetők a megvalósítás módjával sem értenek egyet, hiszen 65 százalékuk inkább egy kisebb mértékű, de minden dolgozóra kiterjedő munkáltatói tehercsökkentéssel értene egyet, és csak 7 százalék támogatja a kormány által tervezett, és az országgyűlés által elfogadott célzott tehercsökkentést. A vállalkozások vezetőinek 11 százaléka saját cége szempontjából nem lát különbséget a két lehetőség között, további 17 százaléknak pedig nincs markáns véleménye e kérdésben.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Átvette a főváros rendőrsége fölött az ellenőrzést, és a washingtoni Nemzeti Gárda katonáit küldte az utcára Donald Trump, akinek mindezt lehetővé teszik a törvények. És az is igaz, hogy Washingtonban súlyos probléma a bűnözés, a lépés mégis az elnöki erőfitogtatás újabb példája.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
A hír hallatán Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.