szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tagadja a Foxconn, hogy az Iphone 5-ön dolgozó munkások ezrei sztrájkoltak volna - írja a Reuters.

Hétvégén számoltunk be arról, hogy 3-4 ezer munkás sztrájkolt a Foxconn gyárában, sőt, pénteken több gyártósor is teljesen leállt.

A Reuters tájékoztatása szerint viszont a Foxconn mindent tagad. Állításuk szerint nem volt semmilyen probléma, leállás az iPhone 5-öt gyártó csarnokban, és minden dolgozójuk időben elkezdte a munkát.

Azt is tagadta a tajvani székhelyű cég, hogy nem adták volna ki a legnagyobb kínai ünnepre a szabadnapot azoknak, akik ezt igényelték. Állításuk szerint azok, akik aznap is dolgoznak, önként vállalták a munkát, és plusz pénzt is kaptak érte.

A korábbi értesüléseket, miszerint összeverekedtek a munkások a rohamrendőrökkel, elismerték, de gyorsan hozzátették, hogy hamar megoldódott a helyzet, így nem volt kiesés a termelésben.

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"