Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nincs változás a középiskolák összesített rangsorának első és második helyén: továbbra is a fővárosi Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnázium és a Szent István Gimnázium vezeti az élbolyt - közölte a lista kiadója pénteken az MTI-vel.
A 100 legjobb magyar középiskola címmel most megjelent kiadvány szerint harmadik helyre a fővárosi ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziuma futott be, amely intézmény az előző kötet szerint még a 7. volt. Az első vidéki középiskola a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, amely 4. helyezett lett, és a januári összegzésben még nem szerepelt a száz között.
A második alkalommal összeállított, a 2011. év legeredményesebb iskoláit bemutató kötet szerkesztőinek tájékoztatója szerint elsődleges céljuk, hogy segítséget nyújtsanak mindazon szülők számára, akik épp ezekben a hetekben, hónapokban fognak középiskolát választani gyermekük számára. Az iskolai munka hatékonyságának több szempontból történő jellemzéséhez egy új mutatót készítettek, ami alapján a négy, hat és nyolcosztályos iskolákat a humán vagy reáliskolák csoportjába sorolták. A Quattrocento Kiadó kiadványában a középiskolák oktató munkájának jellemzésére az Országos Kompetenciamérés, az érettségi vizsgák, valamint az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek eredményeit használták.
Az iskolák összesített rangsora mellett kitérnek a kiadványban a magyar és matematika eredmények alapján elért helyezésekre, a tanulók 2009-hez viszonyított fejlődésére. A 200 legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező középiskolának kérdőívet küldtek, és a válaszok alapján szerepeltetnek egy tanulmányi szolgáltatások és egy "kényelmi szolgáltatások" nevű mutatót is. A tanulmányi szolgáltatásokhoz sorolták többek között az oktatott idegen nyelvek, a fakultációk, a szakkörök, korrepetálások és tehetséggondozó foglalkozások számát, valamint a termek felszereltségét, szaktantermek és nyelvi laborok, továbbá az egy diákra jutó könyvtári könyvek számát. A kényelmi szolgáltatások között például az iskola megközelíthetőségét, az ebédelési, sportolási és ruhatárolási lehetőségeket, valamint a szabadidős játékok és szabadon használható számítógépek számát vették figyelembe.
A rangsorok összeállításánál csak a központi feladatlapokra épülő országos mérések adatbázisait, valamint az iskolák vezetői által szolgáltatott adatokat használták fel.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Több robotrepülőgéppel vették célba az üzemet.
Magyar Péter magára vette.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.