szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Január 31-ig kell megkapnia a munkavállalónak a munkáltatói igazolásokat és január végéig kell nyilatkoznia az adózónak arról is, hogy kéri-e az adóbevallás elkészítését a munkáltatótól.

Január 31-e az első határidő a személyi-jövedelemadó bevallás folyamatában – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó és Vámhivatal szóvivője. Kifejtette: január végéig kell nyilatkoznia az adózónak, kéri-e az adóbevallás elkészítését a munkáltatótól. A szóvivő megjegyezte: a munkáltatónak nem kötelezettsége elkészítenie a bevallást, és ha így dönt, erről tájékoztatnia kell a munkavállalót.

Szintén január 31-ig kell megkapnia a munkavállalónak a munkáltatói igazolásokat – hívta fel a figyelmet Linczmayer Szilvia, hozzátéve: ezeket egy esetleges ellenőrzés miatt meg kell őrizni.

A szóvivő arról is szólt: az adóbevallást idén is elkészíttethetjük az adóhatósággal, az erre vonatkozó igénylés határideje február 15-e. Az idei év újdonsága – emelte ki Linczmayer Szilvia, hogy a NAV visszaküldi a bevallást a magánszemély számára, akinek a továbbiakban –  ha egyetért vele – nincs tennivalója.

Tavaly az adózók több mint négyötöde az önadózást választotta.

A pápa nem jelent meg a húsvétvasárnapi misén a Szent Péter-bazilikában, de áldást osztott utána

A pápa nem jelent meg a húsvétvasárnapi misén a Szent Péter-bazilikában, de áldást osztott utána

Ez most akkor laptop vagy tablet? Szemmel látható változásra készül az Apple az új iparági pletyka szerint

Ez most akkor laptop vagy tablet? Szemmel látható változásra készül az Apple az új iparági pletyka szerint

Feltételezett gyilkosa most azt állítja, nem megölte, hanem véletlenül elütötte Till Tamást

Feltételezett gyilkosa most azt állítja, nem megölte, hanem véletlenül elütötte Till Tamást

Az én hetem Karafiáth Orsolyával: Rogán, az Erkölcsös, netán Rogán, a Feddhetetlen?

Az én hetem Karafiáth Orsolyával: Rogán, az Erkölcsös, netán Rogán, a Feddhetetlen?