szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egymilliárd forint támogatást használt fel öt év alatt Békés megye a csökkent munkaképességűek rehabilitációjára a Társadalmi Megújulás Operatív Program országosan rendelkezésre álló keretéből - tájékoztatta az MTI-t Nagy Ágnes, a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ igazgatója csütörtökön a projektet záró konferencia előtt.

A Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című munkaerőpiaci program 2008-ban indult, 85 százalék uniós támogatás és hazai társfinanszírozás mellett, öt évig tartott és országosan 15,38 milliárd forint állt rendelkezésre.

Békés megyében a programban öt év alatt összesen 961 fő vett részt, közülük 886 lépett ki sikeresen a rendszerből. Az utólagos hatásvizsgálatokról Nagy Ágnes elmondta: 180 napos nyomon követés alapján 2013. január 31-ig a programban résztvevők 52 százaléka dolgozott mindenféle támogatás nélkül vagy folytatott vállalkozói tevékenységet.

A programban részt vevő 961 főből a megyében 392 személy részesült képzésben, bérköltség-támogatásban 193, munkagyakorlati támogatásban 618 fő, bértámogatásban 84, vállalkozóvá válási támogatásban pedig 27 fő.

 

Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Érkezőben a Mazda első igazi villanyautója

Érkezőben a Mazda első igazi villanyautója

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?