szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A KSH legfrissebb kereseti felmérésének adatai szerint a foglalkoztatottak bruttó jövedelme átlagosan 225 ezer forint.

A Policy Agenda kutatásában azonban a válaszadók 25 százaléka azt mondta, hogy érzése szerint csökkentek a bérek, 40 százalék szerint nem változtak, míg viszonylag sokan, 25 százalékuk, 5 százalék alatti béremelkedés érzett. Csupán 4 százalék volt, aki legalább annyi béremelést kapott, mint amennyivel a minimálbér megemelkedett. A maradék 6 százalék azt mondta, hogy nincsen ilyen irányú tapasztalata, vagy nem tudta megítélni a keresetek változását.

További részletek a Jobline Magazinban.

Rá sem fog ismerni: teljesen megújul a Netflix, máshogy tud majd keresni is

Rá sem fog ismerni: teljesen megújul a Netflix, máshogy tud majd keresni is

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget