szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A 2014-es kormányváltást követően az első kormányzati döntések egyike lesz, hogy három helyett kilenc hónapra emelik a munkanélküli segély folyósításának időtartamát - jelentette ki az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője csütörtöki székesfehérvári nagygyűlésén.

Azért tervezik az emelést, hogy biztonságot teremtsenek azoknak, akik állást keresnek - mondta Bajnai. Ezen felül lehetőséget kívánnak adni az álláskeresőknek olyan munkahely megtalálásához, amelyet tehetségük és tudásuk indokol.

Hozzátette, pályakezdési munkagaranciát vezetnének be minden fiatal számára, aki hat hónapja munkanélküli. Az állam állást fog kínálni számukra, vagy olyan képzést, amellyel biztosan munkát találnak a munkaerőpiacon - mondta a politikus.

 

Magyar Péter ügyvédjét akarta besározni, de végül Varga Juditot hozta kapcsolatba Soros Györggyel a Magyar Nemzet

Magyar Péter ügyvédjét akarta besározni, de végül Varga Juditot hozta kapcsolatba Soros Györggyel a Magyar Nemzet

Hadházy Ákos 175 ezer forintos francia bort azonosított be Matolcsy Ádám kezében

Hadházy Ákos 175 ezer forintos francia bort azonosított be Matolcsy Ádám kezében

Gyűlölködő tartalomnak nézte, letiltotta Molnár Áron videóját a TikTok

Gyűlölködő tartalomnak nézte, letiltotta Molnár Áron videóját a TikTok

Nyitott ajtóval ment 120-szal Budapestről Székesfehérvárra a Vízipók sebesvonat – videó

Nyitott ajtóval ment 120-szal Budapestről Székesfehérvárra a Vízipók sebesvonat – videó