szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kétszáz új munkahelyet jelent a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. új beruházása Miskolcnak, a borsodi megyeszékhely önkormányzata és a német Bosch konszern helyi gyárai között 2001-ben kötött együttműködést csütörtökön újították meg a miskolci városházán.

Folytatódik Miskolc és a Bosch együttműködése – mondta egybehangzóan Kriza Ákos polgármester és Max Nitzsche, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. igazgatója.

A 2001 óta Miskolc és a Bosch gyárak között érvényben lévő letelepedési szerződés módosításának csütörtöki aláírása újabb, a város és a cég együttműködésének köszönhető infrastruktúrafejlesztési projektet hitelesít.

Az Új Széchenyi Terv keretében 2,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós pénzt kapott 6,3 milliárd forintot meghaladó beruházásaihoz a német konszern miskolci társasága, amely komplex technológiai fejlesztést valósít meg.

Max Nitzsche elmondta: a beruházásnak köszönhetően a "Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása” című konstrukció keretében új generációs gépjármű-levegőztetőrendszer befúvó motor és új generációs motorhűtő-ventillátor meghajtó és fékrásegítő motor gyártása kezdődik meg a gyárban.

Ez az üzem a fejlesztések révén kétszáz emberrel növelte létszámát, amely így már meghaladja a kétezret. Emellett a kéziszerszámok gyártására szakosodott másik miskolci gyár, a Robert Bosch Power Tool Kft. további, csaknem 1 600 munkást foglalkoztat.

Kriza Ákos polgármester arról szólt, hogy a miskolci Bosch gyárak hosszú évek óta kiemelkedő szerepet játszanak a régió és a város életében, emellett aktív részesei a város közösségi életének. Az önkormányzat és a gyárak között biztos alapokon nyugvó, folyamatosan megújuló partnerség alakult ki, amely mindenképp precedens értékű együttműködés.

A magyarországi Bosch-csoport forgalma az elmúlt üzleti évben 133 milliárd forint volt, a társaság tíz leányvállalata 8,5 ezer embert foglalkoztatott.

Jönnek az ünnepek, megjelent a karácsonyfa-infláció

Jönnek az ünnepek, megjelent a karácsonyfa-infláció

"Az élővilág szeretete tanítható. Valódi változást a kollektív döntésektől várhatunk" – interjú Báldi András ökológussal

"Az élővilág szeretete tanítható. Valódi változást a kollektív döntésektől várhatunk" – interjú Báldi András ökológussal

Joe Biden elnöki kegyelemben részesítette saját fiát

Joe Biden elnöki kegyelemben részesítette saját fiát

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani