szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Orkafelügyelőt állít szolgálatba szövetségi pénzből Washington állam: a járőr feladata a Puget Sound tengerszoros környékén élő kardszárnyú delfin (Orcinus orca) populáció védelmének biztosítása lesz.

A Washington állam hal- és vadállományának megóvásáért, illetve fenntartásáért felelős hatóság három évre fogja alkalmazni az orkafelügyelőt az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivataltól (NOAA) kapott 925 ezer dollárból.

A vízizsaru a tervek szerint nyaranta ötszáz órát fog járőrözéssel és az esetleges szabálysértések kivizsgálásával tölteni, emellett pedig más szövetségi és kanadai ügynökségekkel, illetve közösségi csoportokkal kell együttműködnie. Feladatkörébe fog tartozni annak biztosítása is, hogy a bálnalesők megfelelő távolságból gyönyörködjenek a tengeri emlősökben. 

A NOAÁ-tól kaptott pénzt emellett arra fordítja a hivatal, hogy jobban megismertesse az emberekkel a Puget Sound-i kardszárnyú delfin populációt.   

Nagyjából 85 fekete-fehér óriás számít a terület állandó lakójának. Az orkák királylazaccal (Oncorhynchus tshawytscha) táplálkoznak és 2005 óta a veszélyeztetett állatok közé tartoznak. A hajósoknak legalább 100 méter távolságra kell maradniuk a kardszárnyú delfinektől.

Sürgősen nézzék meg ezeket a filmeket, mert hamarosan eltűnnek a Netflixről

Sürgősen nézzék meg ezeket a filmeket, mert hamarosan eltűnnek a Netflixről

Új jelölés jön a Play Áruházba – ha ezt látja, biztonságban lesznek az adatai

Új jelölés jön a Play Áruházba – ha ezt látja, biztonságban lesznek az adatai

Teljesen bedöglött az eurózóna gazdasága 2024 végére

Teljesen bedöglött az eurózóna gazdasága 2024 végére

Frankfurter Rundschau: Nyomás alatt vannak a kelet-európai autokraták, köztük Orbán is

Frankfurter Rundschau: Nyomás alatt vannak a kelet-európai autokraták, köztük Orbán is