szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hosszú hétvégéjük lesz a közalkalmazottaknak Romániában, a kormány pihenőnappá nyilvánítja ugyanis augusztus 16-át, amelyet egy szombati napon kell majd ledolgozni – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök szerdán, a kormányülés elején.

Romániában augusztus 15-e, Nagyboldogasszony ünnepe hivatalos munkaszüneti nap, így péntekkel együtt négynapos "minivakációra" mennek a közalkalmazottak.

A hosszú hétvégére vonatkozó kormányhatározatok a versenyszféra számára nem kötelezőek, de ilyenkor sok munkáltató követi a kormány példáját.

Romániában tavaly emelkedett 11-ről 12-re a munkaszüneti napok száma azzal, hogy a parlament júniusban hivatalos ünnepnappá nyilvánította november 30-át, Szent András apostol ünnepét. Idén azonban szombatra esik az evangéliumot a Fekete-tenger térségében hirdető apostol névnapja - ezen a napon ünnepli a román ortodox egyház azt, hogy a román nép felvette a kereszténységet.

December elseje, Románia nemzeti ünnepe pedig vasárnapra esik, így - húsvét és pünkösd első napjával együtt - a román állampolgárok az idén valójában nyolc hivatalos szabadnapot kapnak.

Győzött Németország a magyar jégkorong-válogatott ellen

Győzött Németország a magyar jégkorong-válogatott ellen

Német László bíboros a pápáról: Oroszlánunk van, aki el fogja kergetni a farkasokat

Német László bíboros a pápáról: Oroszlánunk van, aki el fogja kergetni a farkasokat

Templomfelújítás, reptérüzemeltetés – ismét belenyúlt a kormány a költségvetésbe

Templomfelújítás, reptérüzemeltetés – ismét belenyúlt a kormány a költségvetésbe

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás