szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elbocsátásokkal, fizetéscsökkentéssel és a vezetői prémiumok megvonásával javítaná pénzügyi helyzetét a súlyos gondokkal küszködő Alitalia.

Olasz sajtójelentések szerint a légitársaság 1900 fős létszámcsökkentést tervez korai nyugdíjazásokkal, illetve nem újítják meg a határozott időre szóló munkaszerződéseket. Csökkentik az évi 40 ezer eurót meghaladó fizetéseket, és a menedzsereknek le kell mondaniuk prémiumukról.

Az intézkedésekkel 295 millió eurós költségmegtakarítást akarnak elérni. A csomagot rövidesen a szakszervezetek elé terjesztik.

Az Alitalia adósságállománya majdnem 1 milliárd euró, napi 700 ezer euró veszteséggel működik, és 2002 óta nem tudott felmutatni nyereséget.

Hosszú huzavona után december elején sikerült tőkeemeléssel és hitelekkel 300 millió eurót előteremteni, hogy biztosítsák a társaság működését a karácsonyi utazási főszezon idején, és a felszínen tartsák a vállalatot, míg nem sikerül szakmai befektetőt találni.

Humanoid robotok is versenyeztek a pekingi félmaratonon – videó

Humanoid robotok is versenyeztek a pekingi félmaratonon – videó

Könyvkiadót indított az egyik legismertebb magyar haditudósító

Könyvkiadót indított az egyik legismertebb magyar haditudósító

Wall Street Journal: Akkor vették rá Trumpot a vámháború felfüggesztésére, amikor a tanácsadója pár percre kiment az irodából

Wall Street Journal: Akkor vették rá Trumpot a vámháború felfüggesztésére, amikor a tanácsadója pár percre kiment az irodából

A sertéseket is leölik a rábapordányi telepen, ahol megjelent a száj- és körömfájás

A sertéseket is leölik a rábapordányi telepen, ahol megjelent a száj- és körömfájás