szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Eltérő javadalmazásban részesülnek a hallgatói önkormányzatok vezetői a felsőoktatási intézményeknél, ahol ösztöndíj formájában kapnak juttatást munkájukért – írta a Magyar Nemzet csütörtökön.

Míg például az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) a HÖK elnöke 90 ezer forintot kap havonta, addig a Pécsi Tudományegyetemen havi 178 ezer forintos ösztöndíjjal ellentételezik a hallgatói önkormányzat vezetőjének munkáját – írta a lap.

A beszámoló szerint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke azt mondta, hogy a szövetségben tiszteletdíjat nem kapnak a tisztségviselők, csupán bizonyos költségtérítést tudnak fizetni.

Ő maga a Debreceni Egyetemtől a minimálbér összegének megfelelő ösztöndíjat kap, amiért a HÖOK vezetői tisztét betölti, illetve az egyetem szabályzata szerint további 50 ezer forintot a HÖK vezetéséért.

A lap felidézte, hogy a múlt héten a bíróság jogerősen kimondta, a hallgatói önkormányzat vezetőinek javadalmazására vonatkozó adatok közérdekű adatok, ezért azokat ki kell adnia az egyetemnek.

Reagált a New York-i tőzsde Trumpnak a Fed-elnök elleni kirohanására, gyengülni kezdtek a mutatók

Reagált a New York-i tőzsde Trumpnak a Fed-elnök elleni kirohanására, gyengülni kezdtek a mutatók

Kubatov Gábor szerint veszélybe kerülhet a 13. havi nyugdíj Ukrajna EU-csatlakozása miatt, de a szakértő szerint ez nem igaz

Kubatov Gábor szerint veszélybe kerülhet a 13. havi nyugdíj Ukrajna EU-csatlakozása miatt, de a szakértő szerint ez nem igaz

Momentum: 6 milliárd forintért vásárolt államkötvényt a XVII. kerület

Momentum: 6 milliárd forintért vásárolt államkötvényt a XVII. kerület

A rendőrség szerint nem hivatali visszaélés Vészabó Noémi kitüntetése

A rendőrség szerint nem hivatali visszaélés Vészabó Noémi kitüntetése