Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

MTI Karrier

18 év lesz a tankötelezettség korhatára, ha nyer az MSZP

A Fidesz szerint általános tapasztalat a közoktatásban, hogy akik önszántukból nem akartak tanulni 16 éves koruk után, sokszor ellehetetlenítették az iskolai munkát. A kormánypárt szóvivője így reagált a szocialista Gúr Nándor közleményére, amelyben a képviselő megerősítette, hogy kormányra kerülve az MSZP haladéktalanul visszaállítja a tankötelezettség korhatárát 18 évre.

Balogh Csaba Tech

Milyen állásból lesz hamarabb Macbook Pro?

A KSH legfrissebb adatai alapján számolva egy Kovács Statisztika nevű átlagembernek több mint 5 hónap kell ahhoz, hogy be tudjon szerezni egyet az Apple legújabb, legdrágább gépéből. Persze csak akkor, ha másra nem költ fizetéséből.

hvg.hu Karrier

Mennyire zavarja a kollégákat a munkahelyi szerelem?

A többség szerint egy munkahelyi párkapcsolatnak nem kellene problémát jelentenie, mégis viszonylag ritkán vállalják fel Magyarországon. Egy felmérés szerint a nemzetközi átlagnál toleránsabbak vagyunk ebben a kérdésben.

hvg.hu Karrier

Új szóvivője van a Közútnak

Visszatért a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez Pécsi Norbert Sándor, a cég korábbi kommunikációs csoportvezetője. Az állami közutak üzemeltetéséért és fenntartásáért felelős cég szóvivője lesz.

MTI Gazdaság

OECD-figyelmeztetés: fokozatosan emelni kell a nyugdíjkorhatárt

A születéskor várható élettartam növekedése miatt "sürgető szükség" van arra, hogy a kormányok fokozatosan emeljék a nyugdíjkorhatárt, és a rendszer fenntarthatósága érdekében szélesítsék az öngondoskodás körét – olvasható a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetének (OECD) hétfőn ismertetett jelentésében.

MTI Karrier

269 új munkahelyet hoz létre Csongrádban az NGM

Összesen 269 új munkahelyet hoznak létre mikro-, kis- és középvállalkozások Csongrád megyében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 503,4 millió forintos pályázati támogatásával – tájékoztatta a megyei kormányhivatal szóvivője az MTI-t hétfőn.

MTI Karrier

Bajban az üdítőgyártók, sok az elbocsátás

Zsugorodás, romló versenyképesség és elbocsátások jellemzik az üdítő- és gyümölcslégyártást a Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetségének tájékoztatója szerint.

hvg.hu Karrier

Három szokatlan kérdés az állásinterjún

Míg a munkanélküliségi ráta továbbra is magas, az álláskeresők száma egyre csak nő. Nagy a verseny, ezért nem árt alaposan felkészülni egy állásinterjúra - íme három tipp.

MTI Karrier

Baloggal és Matolcsyval egyeztetne a PDSZ

Egyeztetést kezdeményez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel a köznevelési törvény tervezett módosításáról, valamint a pedagógus-életpályamodell bevezetésének fedezetéről.

hvg.hu Karrier

Ezek a legfontosabb tudnivalók a diákmunkáról

A nyári szünet kezdetével egyre aktuálisabb kérdés, milyen szabályok vonatkoznak a diákmunkára. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal összeszedte a leggyakrabban feltett kérdéseket a diákmunkával és az adózással kapcsolatban.

1
241 242 243 244 245
814
Turbófokozatban terjeszkedik a magyar McDonald's: tavaly öt éttermet nyitott, most Győrben jön egy újabb

Turbófokozatban terjeszkedik a magyar McDonald's: tavaly öt éttermet nyitott, most Győrben jön egy újabb

Se lőszer, se WC-papír – ilyen az élet az észak-koreai seregben egy volt katona szerint

Se lőszer, se WC-papír – ilyen az élet az észak-koreai seregben egy volt katona szerint

A Biblia-biznisz után nem is olyan meglepő, hogy Trump a kriptovaluták piacán is kaszálna

A Biblia-biznisz után nem is olyan meglepő, hogy Trump a kriptovaluták piacán is kaszálna

Szlávik János: Természeti csoda, hogy megszelídült a koronavírus

Szlávik János: Természeti csoda, hogy megszelídült a koronavírus

Hallotta már, hogyan szavalja Gálvölgyi János Majkától a Csurran, cseppent? Itt az alkalom

Hallotta már, hogyan szavalja Gálvölgyi János Majkától a Csurran, cseppent? Itt az alkalom

Nem elrejtőzik, hanem kiabál: ijesztő dolgot művel a radaron a kínaiak új fejlesztése

Nem elrejtőzik, hanem kiabál: ijesztő dolgot művel a radaron a kínaiak új fejlesztése

És akkor a kormány sikerként könyvelte el, hogy nem mondott csődöt

És akkor a kormány sikerként könyvelte el, hogy nem mondott csődöt

Az én hetem Karafiáth Orsolyával: Innen már nincs visszaút?

Az én hetem Karafiáth Orsolyával: Innen már nincs visszaút?

Szlávik János: Természeti csoda, hogy megszelídült a koronavírus

Szlávik János: Természeti csoda, hogy megszelídült a koronavírus

A címlapról ajánljuk