Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

hvg.hu Karrier

Nagy változások a magyar Microsoftnál

Erkel Eszter, a Microsoft Magyarországnál 2010 óta dolgozó pénzügyi szakember 2013 áprilisától immáron pénzügyi igazgatóként felügyeli a vállalat anyagi helyzetét, míg Bábel Gabriella, aki több mint 12 éve erősíti a nemzetközi szoftvercéget, június elsejétől a fogyasztói szegmensért felelős üzletág vezetőjeként tevékenykedik majd.

hvg.hu Karrier

Képezze magát sikeres vállalkozóvá EU-s segítséggel

Négy éve indította el az Európai Bizottság (EB) az "Erasmus fiatal vállalkozóknak" elnevezésű programot, melynek lényege, hogy azok a vállalkozók, akik vállalatot kívánnak indítani, vagy három éven belül indítottak egy vállalkozást, első kézből kaphatnak segítséget egy más uniós tagországból származó tapasztalt vállalkozótól úgy, hogy 1-6 hónapig vele dolgoznak - írja a Napi Gazdaság.

hvg.hu Autó

Mennyit kaszál egy kínai nagyfőnök?

A kínai autógyárak vezetőinek fizetéséről tettek közzé egy listát. A távol-keleti nagyfőnökök a nyugati vezetőkkel szemben még mindig szinte aprópénzt kapnak munkájukért. Legalábbis kimutatható módon.

hvg.hu Karrier

Kiderült, mi fontosabb a magas fizetésnél

A potenciális munkavállalók számára nem a magas fizetés a legvonzóbb, hanem az, ha egy állás hosszú távon is biztos megélhetést jelent - derült ki a Randstad globális felméréséből. A nőknek a barátságos munkahelyi légkör és a magánélettel való egyensúly megteremtése fontos még álláskereséskor, a férfiak inkább a karrierlehetőségekre koncentrálnak.

hvg.hu Karrier

Munkahelyi terror: még szólni sem mer az áldozat

Magyarországon a dolgozók hét százaléka van kitéve munkahelyi zaklatásnak. Kevesen mernek bírósághoz fordulni, vagy akár csak szólni is érte, mert attól tartanak, hogy elveszíthetik az állásukat. Ha azonban tűrik a megaláztatásokat, meg is betegedhetnek. A munkahelyi stressz leggyakoribb tünetei: fejfájás, alvászavar, koncentrációs problémák, ingerlékenység, gyomorfájás – derült ki a Kossuth rádió műsorából.

hvg.hu Karrier

Közmunkások vásárolnának be a 80 felettieknek

A Belvárosban elindított, időseket segítő gondozóprogramot terjesztené országossá az idősügyi miniszteri biztos, aki komoly uniós pénzekben reménykedik a megvalósításhoz. A programban közfoglalkoztatottak segítenék az időseket, amennyiben szociális gondozói képzettséget szereznek.

hvg.hu Karrier

Öt dolog, amitől rettegnek a pályakezdő álláskeresők

Retteg az álláskereséssel járó akadályoktól, és nem bízik önmagában, hogy ezeket le tudja küzdeni? A Glassdoor.com összegyűjtötte azokat a kritikus pontokat, amitől a legjobban tartanak a frissdiplomás álláskeresők.

hvg.hu Karrier

80 ezerrel többet akar a diplomás pályakezdő

Az egyetemet végzettek átlagos fizetési igénye bruttó 249 000 forint, míg a főiskolások átlagosan bruttó 210 000 forintért vállalnának munkát. A középfokú végzettségűeknek ennél jóval alacsonyabb a bérigényük, bruttó 169 000 forint – ez derült ki a HVG Állásbörzén végzett felmérésből.

MTI Karrier

Heavy metal szakot indít egy brit főiskola

A heavy metal dalok komponálásáról és előadásáról is tanulhatnak a kétéves képzésen a New College Nottingham hallgatói. A kezdeményezés bírálói nevetségesnek tartják a kezdeményezést.

hvg.hu Karrier

Minden ötödik dolgozó életét megkeresíti a főnöke

Egy rossz főnök negatívan hat az ember karrierjére, romlik tőle a munkamorál, és a termelés hatékonysága is csökken - sorolja a jobs.aol.com. Vajon hány munkavállaló szenved a rossz főnöke miatt? Erre próbált választ adni egy amerikai felmérés.

hvg.hu Karrier

A magyarok nagy része szerint alig kell nyelvtudás a munkavégzéshez

Európa munkavállalói egyre inkább átveszik az irányítást saját szakmai képzésük és ismereteik bővítése, készségeik fejlesztése felett, hogy hatékonyabban menedzselhessék karrierjük alakulását és megőrizzék versenyképességüket a kihívásokkal teli munkaerőpiacon – erről tanúskodnak a Kelly Global Workforce Index (KGWI) felmérés legfrissebb eredményei.

MTI Karrier

Nem volt gond az érettségi első hetével

Rendben lezajlottak a pénteki német írásbeli érettségik az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint, és ezzel problémák nélkül befejeződött a tavaszi vizsgák első hete.

1
84 85 86 87 88
814
Az oroszokhoz köthető dezinformációs kampányokkal hergelnek az ukránok ellen a lengyel elnökválasztás újabb fordulója előtt

Az oroszokhoz köthető dezinformációs kampányokkal hergelnek az ukránok ellen a lengyel elnökválasztás újabb fordulója előtt

Felejtse el a BMI-t, van egy sokkal beszédesebb mutató

Felejtse el a BMI-t, van egy sokkal beszédesebb mutató

Újabb félmilliárdos szerződést kötött a Fidesz-frakció, ezúttal egy kőbányai kis céggel

Újabb félmilliárdos szerződést kötött a Fidesz-frakció, ezúttal egy kőbányai kis céggel

Magát titkos ügynöknek kiadva akart pénzt kicsikarni két férfi egy kiutasítástól tartó külfölditől

Magát titkos ügynöknek kiadva akart pénzt kicsikarni két férfi egy kiutasítástól tartó külfölditől

Az egyik majdnem csődbe ment, a másik kikukázta a legjobbjait – mi dönthet a Bajnokok Ligája döntőjében?

Az egyik majdnem csődbe ment, a másik kikukázta a legjobbjait – mi dönthet a Bajnokok Ligája döntőjében?

Újabb hajmeresztő menetrenddel állt elő Elon Musk

Újabb hajmeresztő menetrenddel állt elő Elon Musk

26 033 298 000 forint osztalékot fizet a Mészáros és Mészáros Zrt.

26 033 298 000 forint osztalékot fizet a Mészáros és Mészáros Zrt.

Egy hónapja zártak be egy XV. kerületi óvodát, azóta se tudni, történik-e valami a veszélyes szennyezés felszámolása érdekében

Egy hónapja zártak be egy XV. kerületi óvodát, azóta se tudni, történik-e valami a veszélyes szennyezés felszámolása érdekében

Megszorongatja a ChatGPT-t a DeepSeek frissített MI-je, de a cenzúra terén is szintet lépett

Megszorongatja a ChatGPT-t a DeepSeek frissített MI-je, de a cenzúra terén is szintet lépett

A címlapról ajánljuk