HVG Extra Business: Mi inspirálta a Dávid és Góliát című könyve megírásakor?

Malcolm Gladwell: Mindig is érdekelt, hogy emberek kis csoportja, szűkös forrásokkal hogyan képes hatalmassá és erőssé válni bizonyos területen. A kiindulópont Észak-Írország példája volt, ahol a helyiek a huszadik században évtizedeken át hatékony ellenállást fejtettek ki az odarendelt brit hadsereggel szemben. Ez kicsit hasonlít az Irakban, Szíriában, Afganisztánban mostanában tapasztaltakhoz, ahol szintén kis csoportok tartják fent hosszú ideje a konfliktust. Szerettem volna megérteni, mivel érik ezt el.

HVG Extra Business: Ha ez volt a kiindulópont, miért lett mégis Dávid és Góliát bibliai példája a könyv kerettörténete?

M. G.: Mert ez az emberiség egyik legismertebb története az esélytelenekről. Fontosnak tartottam, hogy szuggesztív, a kultúránkba erősen beágyazott példával indítsak, amely ráadásul rendkívül izgalmas, és nem egészen arról szól, amit általában gondolunk róla.

HVG Extra Business: Egyes kritikák éppen e bibliai történet félreértelmezését róják fel önnek. Szerintük Dávid nem praktikus okokból győzte le Góliátot – vagyis, mert megtanulta gyenge testi adottságait ügyes parittyahasználattal ellensúlyozni –, hanem mert hitt abban, hogy Isten vele van, és megsegíti.

M. G.: Az én mondanivalóm sem áll távol ettől a gondolattól. Dávidnak elsősorban pszichológiai előnye volt Góliáttal szemben. Annak ellenére volt magabiztos, hogy az elfogadott nézet szerint – ami a fizikai erőnek tulajdonított nagy jelentőséget – nem voltak jók az esélyei Góliáttal szemben. Ő mégis győzött, mindenekelőtt azért, mert hitt hátrányai kiegyenlítésében és saját előnyös tulajdonságai érvényesítésében. Pontosan ez az, ami elválasztja a veszteseket a győztesektől. Nem nyerő taktikában, stratégiában kell bízni, hanem abban, hogy valamiképpen le tudjuk küzdeni az elénk kerülő akadályokat.

HVG Extra Business: Hogyan választhatjuk ki, hogy az élet mely területén érdemes próbálkoznunk esélytelenként?

M. G.: Az esélytelenek stratégiái igencsak rizikósak, a siker távolról sem garantált. Ha betartják a „nagyok” szabályait, az esetek száz százalékában elbuknak. Új út választása javítja ugyan az esélyeiket, de ez csak azt jelenti, hogy az már nem nulla. Általában tehát az a kérdés, vállalják-e a hátrányos helyzetben lévők a kockázatot, amivel legalább megnövelhetik az esélyeiket. Megvan-e bennük a hajlandóság, hogy gyengeségeik, korlátaik felismerése ellenére megpróbáljanak tenni a sikerért? Példaként említhetem a könyvben szereplő kosárlabdacsapatot, amelynek tagjai nem igazán voltak tehetségesek, de a győzelemért hajlandók voltak keményen dolgozni. Ha leálltak volna az ellenfeleikkel hagyományosan játszani, nagy valószínűséggel veszítettek volna. Ám edzőjük kitalálta az adottságaiknak legmegfelelőbb taktikát – vagyis hogy a kosárpályákon szokatlan, teljes meccsen át tartó, egészpályás letámadással zavarják össze az ellenfelet. Ez volt az egyetlen esélyük: rá voltak kényszerítve, hogy megpróbálják az adott tevékenységet másként, jobban csinálni.

HVG Extra Business: A sportnál maradva: ha nem vagyok elég ügyes, magas, gyors és erős, akkor minden sportágban esélytelen vagyok. Mi alapján döntsem el mégis, melyikkel érdemes próbálkoznom?

M. G.: Az esélytelenek sikereiben van egy közös vonás, hogy „csalnak”. Megváltoztatják a játékszabályokat, és ezt nem mondják el az ellenfélnek. Mindez teljesen független attól, hogy esélytelenként az élet mely területén indulnak versenybe. Az említett kosarasok egészpályás, folyamatos letámadásos játéka teljesen szabályos ugyan, mégis meglehetősen idegen a kosárlabdasporttól. A gerillaharcosok sem vonulnak ki a csatamezőre, hogy összemérjék erejüket az ellenség szervezett, jól felszerelt hadseregével, mert nyilvánvalóan veszítenének. De a bevándorlókat is említhetném, akik néha nagyobb karriert futnak be választott hazájukban, mint a „helyiek”. Nem azért, mert szerencsésebbek vagy ügyesebbek, hanem mert eltökéltek, és keményen megdolgoznak a sikerért. Márpedig az elszántság, a munkába vetett hit minden ember számára adott.

HVG Extra Business: Könyve egyik fejezetében arról ír, hogy a teljes népességhez képest a brit miniszterelnökök között arányaiban több volt az olyan, aki fiatalon elvesztette valamelyik szülőjét. Kicsivel később viszont azt írja, ugyanez a börtönök lakóira is igaz. Min múlik, hogy egy ember az adott hátrányt a javára fordítja-e, vagy épp belebukik?

M. G.: Elképzelhető, hogy ha a hátrányok halmozódnak – a szülő korai elvesztése mellett az illető szegénysorból származik, nem tud továbbtanulni –, akkor az már túlzottan nagy teher. De az is lehet, hogy minden csak azon múlik, ki miként éli meg az adott negatív hatást. Egyeseknél a szülő elvesztése azt váltja ki, hogy gyorsabban fel akarnak nőni, hamarabb felelősen szeretnének cselekedni. Ahelyett, hogy összeroppannának a teher alatt, megerősödnek azon hitükben, hogy küzdeni kell.

ted.com

HVG Extra Business: Ha kimenetel ennyire bizonytalan, nem keltenek-e hamis illúziót az olyan példák, amelyek szerint a sikeres emberek nagy százaléka diszlexiával küzd? Mintha a diszlexia és a siker között közvetlen kapcsolat lenne, holott rengeteg más tényező szerencsés együttállása is szükséges.

M. G.: Az erről szóló fejezet írása során nagyon ügyeltem annak hangsúlyozására, hogy a diszlexiásoknak csak kis százalékuk tudott előnyt kovácsolni olvasási problémáiból. Nem hiszem, hogy tévhitbe ringatnám az olvasókat, inkább azt mutatom meg, hogy a diszlexiások nincsenek rossz sorsra predesztinálva. Minden ember élete végtelen sokféle lehet, és e forgatókönyvek között nem kevés a pozitív kimenetű. Bármilyen adottságokkal születünk is, nincs előre megírva a sorsunk.

HVG Extra Business: Emil Freireich orvos is nehéz sorsú fiatal volt, akiből aztán ennek köszönhetően nehéz természetű ember lett, viszont éppen a konoksága miatt komoly eredményeket ért el a rák elleni küzdelemben. Mindez évekig tartott, miközben a feletteseinek naponta az agyára ment. Mi szól amellett, hogy egy szervezet mégis alkalmazzon ilyen „rosszfiút”? És vezetőként hogyan lehet őt kordában tartani?

M. G.: Freireich szerencsés volt, mert jó kollégákkal volt körülvéve, akik nála sokkal diplomatikusabbak voltak, így el tudták simítani a súrlódásokat. Nélkülük Freireich talán nem is ért volna el akkora sikereket. De megtették, mert felismerték, mennyit tehet az orvostudományért. Vannak olyan területek, ahol az előrelépéshez, fejlődéshez Freireichekre van szükség. A hozzá hasonló makacs emberek nem arra valók, hogy megvalósítsanak felmerülő ötleteket, hanem inkább arra, hogy ontsák magukból az ötleteket, amiket aztán mások átültetnek a gyakorlatba.

HVG Extra Business: Ha körülnéz a világban, hogy látja: rosszfiúkra vagy diplomatákra van inkább szükség?

M. G.: Steve Jobs, a néhai Apple-vezér Freireichhez hasonló személyiségként valódi forradalmat vitt véghez a számítástechnikában. Most viszont az Apple-nek nagyon más személyiségű vezetője van, és jelenleg épp ilyenre is van szüksége – a forradalmi időszak után ugyanis a számítástechnika elérte az érett szakaszát, telítődik, konszolidálódik a piac. Ugyanígy a mai politikában is kommunikáció- és kompromisszumképes emberekre lenne szükség.

HVG Extra Business: Könyvében azt írja, hogy a cégek Dávidként kezdik, majd idővel óhatatlanul Góliát lesz belőlük – nehézkessé, rugalmatlanná válnak. Kivédhető ez valahogyan?

M. G.: Nem lehetetlen a visszatérés a sikeres és innovatív állapotba, elég csak arra gondolni, hogy az IBM a kilencvenes években milyen ügyesen definiálta újra magát. Meg lehet tanulni mamutként is esélytelen, kezdő kisvállalkozásként viselkedni. Üdvözítő lehet például, ha a cégek csökkentik méretüket, esetleg feldarabolják magukat. A válság idején rengeteg vállalkozás fogott racionalizálásba. A baj inkább az, hogy a legtöbben még nem ismerték fel a nagy mérettel járó hátrányokat. Amíg egy cég profitot termel, a vezetés meg van győződve arról, hogy minden rendben – ami komoly pszichés gát.

HVG Extra Business: Milyen hatása van az olvasók körében?

M. G.: A visszajelzések alapján nem alaptalanul remélem, hogy hatni tudok. Van például egy fejezet, amelyik arról szól, hogyan válasszuk meg a közeget, ahol megméretjük magunkat. Egy lány történetét mutatja be, aki elit egyetemre beiratkozva teljesen eltűnt, és elkedvetlenedett a hasonlóan kiváló képességű társak között, ahelyett, hogy kicsivel gyengébb egyetemen „sztár” lett volna. A környezetemben sokan mondták, hogy e meglátásom fényében alaposan át fogják gondolni, milyen tanácsot adjanak gyereküknek az iskolaválasztáskor.

Geri Ádám cikke eredetileg a HVG Extra Business magazinban jelent meg. A negyedéves kiadványra – amelynek friss száma abban próbál tanácsot adni, miként lehetünk hatékonyabbak és fókuszáltabbak munkánkban, illetve magánéletünkben – itt fizethet elő kedvezményesen.