Tizenöt évig futottam versenyszerűen, és ez idő alatt rengeteget tanultam az edzőimtől. A professzionális sport és a civil élet között számos párhuzamot találni. Célokat tűzünk ki, majd ezek eléréséért dolgozunk, az út pedig közben sosem nyílegyenes. Később tudatosult csak bennem, hogy az edzés közben tanultak transzformálhatók az élet más területeire is. Négy példa, amit a futóedzések taníthatnak meg – bárkinek. 

„Minden nap tökéletes futóidő van”

A középiskola első éveiben kezdtem el futni. Gyakran olyan szürke, hideg, esős idő volt, hogy még az utcára se lett volna kedvem kimenni, nemhogy futni. Edzőm, Gyula bá ott állt a pálya szélén, télikabátban és esernyővel a kezében, mi pedig egy szál átázott pólóban, amely kellemetlenül tapadt a bőrünkre. Amikor megjegyzést tettünk az időjárásra, csak annyit mondott: „Ne szórakozzatok velem, tökéletes futóidő van.” Akkor csak nevettünk rajta, bevallom, nem is nagyon értettem. A jelenet később is megtörtént, de ő ismét csak annyit felelt: „Tökéletes futóidő van”. Évekkel később visszagondolva igaza volt. Minden nap tökéletes idő van, minden nap tökéletes az edzéshez. A versenyen nem kérdezik meg, ki mennyit tudott ideális időben készülni. Ugyanígy minden nap tökéletes, hogy dolgozzunk önmagunkon, céljaink megvalósításán, álmaink elérésén. Senki sem fogja a körülményeket figyelembe venni. Lehet, hogy este munka után kell még egy kicsit dolgoznunk, lehet, hogy a hétvégén. A hétfő is ugyanolyan lehetőség, mint a kedd vagy a vasárnap. Nem kell megvárni az újévet sem, hogy valamin változtassunk. Lehet, hogy egy szál pólóban, lehet, hogy télikabátban, de minden pillanat tökéletes – úgy, ahogy van. Sőt még jobb érzés is, ha nehezített körülmények között sikerül valamit véghezvinni.

„Nem ma rendezik az olimpiát”

Az egyetemet elkezdve új edzőhöz kerültem, ahol profibb körülmények között fejlődhettem, ezzel párhuzamosan pedig a céljaim is komolyabbá váltak, és én is tudatosabb lettem. Még csak 2007-et írtunk, de én már a 2012-es londoni olimpiai kvalifikációt céloztam meg a maratoni távon. Ennek megfelelően már abban az évben, azaz öt évvel a nagy esemény előtt olimpiai szintű edzéseket vártam el magamtól. Ha nem értem el a kívánt időeredményeket, a pálya másik végéig hajítottam a cipőmet. Az edzőmnek folyamatosan türelemre kellett intenie, hogy nem most kell még azt a teljesítményt tudni. Bevallom, ilyesmi a mai napig megesik velem néha. Fel szeretnék építeni egy saját vállalkozást. De én már ma szeretném az elképzelt irodát, a munkatársakat, az árbevételt. Még egy pár évet dolgoznom kell érte. Akármennyire áhítozunk is valami után, meg kell küzdeni érte, meg kell fizetni az árát. Senki sem született egyből olimpiai bajnokként. Ha már ma minden az enyém lenne, akkor mi történne holnap? Hogyan tovább? Kitűzök egy újabb célt, és ismét elérem azonnal. De mi lesz azután? Aki így gondolkozik, az elveszíti a mindennapi fejlődés örömét.

„A holnapi edzést is meg kell tudni csinálni”

Talán a türelmetlenségem miatt is, megint váltottam, és egy atlétaként korábban olimpiai döntőbe jutott edzőhöz kerültem. Jani bá sokat mesélt régi edzéseiről és régi tanítványairól is. Hogy milyen jól ment sokszor a futás, csak aztán a következő nap, vagy a következő héten már egyáltalán nem, mert nem tudtak tartalékolni. Valóban nem könnyű megállni, amikor jól megy. Ott vagyunk, és ki akarjuk használni. Ki tudja, mi lesz holnap, vagy azt gondoljuk, majd úgyis kipihenjük. De nem így működik. Egy kemény edzést nem lehet egyetlen alvással kipihenni, akár több hétbe is telhet. Velem is megesett, hogy túledzettem magam. Jól ment, aztán kevésbé, de azért csak folytattam. Aztán egyszer csak a bemelegítést sem tudtam befejezni. Egyszerűen korlátozott a szervezetem. Több hónapba telt, mire regenerálódtam és visszataláltam a helyes útra. Tudatosítani kell, hogy az edzések egymásra épülnek. Akárcsak a munkánk is. Többet ér a folyamatos napi 8 óra munka, mintha kifacsarjuk magunkat 10-12 órában. A munkáltatóknak is látniuk kellene, hogy nem lehet folyamatosan csúcsteljesítményt nyújtani. Romlik a hatékonyság, és hosszú távon rosszabb lesz az összteljesítmény is. Mi ér többet? Valóban megéri? Érdemes figyelni a jeleket, és ha szükséges, visszavenni a tempóból.

„Nem a győzelem a fontos…”

Az egyetem befejezésével megváltoztak a lehetőségeim, és ismét a váltás mellett döntöttem. Anikó nénit már majdnem a kezdetektől ismertem. Sokat jártam a csoportjával edzőtáborozni, de csak később adódott lehetőségem folyamatosan vele dolgozni. Igazán sokat tanultam tőle, mindig nagyon figyelt a teljesítmény lelki hátterére is. Amikor egyszer a győzelemről beszélgettünk, azt mondta: „Nem a győzelem a fontos, hanem hogy te győzzél.” Mi másért edzünk különben? Ahogy írtam, célként az olimpiai csapatba kerülést tűztem ki, de valójában csak a realitás miatt. Ki a fene ne akarna nyerni? De miért akarok nyerni? Több leszek csak azért, mert megnyerem az olimpiát? Kit akarok valójában legyőzni?

Önmagában az által több leszek, ha növelem cégem árbevételét? Természetesen fontos a fizetés, vagy éppen valamilyen más siker elérése. De érdemes az említett kérdésekre megtalálni saját válaszainkat. Csak részt szeretnénk venni az életben, vagy több is érdekel?

Ha röviden össze kellene foglalnom, azt tanultam, hogy magunkat kell legyőzni. Méghozzá minden egyes nap, és minden egyes nap tökéletes lehetőség is erre. Így növekedhetünk, így lehetünk győztesek.

Zsiros Mihály cikke eredetileg a HVG Business Extra 2016/2-es számában jelent meg. A lap legfrissebb száma a választás és döntés szépségeit és nehézségeit vizsgálja. Keresse az újságárusoknál, vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, ajándékba elküldjük az Alkossunk maradandót! című könyvet! 

Aktuális lapszámunkat itt meg is rendelheti. Ha érdeklik a gazdasági, üzleti témák, lájkolja a HVG Extra Business Facebook oldalát!