HVG Extra Business: Ön az egyetlen nő, aki előadott a Maastricht Disrupt konferencián – ahol először találkoztunk – és arról beszélt, hogy sosem tekintett magára nőként az üzletben, és elutasítja ezt a megkülönböztetést. A felkérésemet, hogy ossza meg ez irányú tapasztalatait, kétkedve fogadta, de végül igent mondott. Miért döntött úgy, hogy mégis mesél? 

Paulien Strijland: Mindig is úgy gondoltam, hogy a nő–férfi kérdés nem ügy. Amikor mások az üvegplafont emlegették, én – fiatalon és naivan – úgy gondoltam, majd a saját példámmal mutatom meg, hogy ez nem létező kérdés. Sosem akartam feminista lenni. Aztán rá kellett jönnöm, ha úgy teszünk, mintha a kérdés nem létezne, azzal nem segítjük a helyzet megoldását. A tetteink és a jó példa mutatása irányadó, de alapjaiban nem tudjuk megváltoztatni a rendszert, ha úgy csinálunk, mintha nem volna vele gond.

HVG Extra Business: Hogyan élte meg nőként a karrierépítést, befolyásolta-e ez az életútját?

Paulien Strijland: Gyerekként nem voltam tudatában annak, hogy különbséget kellene tenni. A szüleim bátorítottak, hogy próbáljak ki sok mindent, így babák helyett inkább építőkockákkal játszottam. Amikor eldöntöttem, hogy iparitermék- és formatervezést fogok tanulni, egy idősebb ismerősünk figyelmeztetett: túl érzékeny személyiség vagyok az ennyire férfiak uralta környezethez. Bár nem értettem, mire gondol, elgondolkodtatott, vajon minek kellene tudatában lennem. Jók voltak az egyetemi évek, de voltak nehézségek. A szakon 20 százalék volt a nők aránya, egyes tanórákon 300 főből ketten voltunk nők. Tizennyolc éves fejjel nem tudtam, hogyan reagáljak a füttyögésre és a megbámulásra. Magasra tartott fejjel, a szemkontaktust kerülve vészeltem át azt az időszakot, amiért rám ragadt, hogy arrogáns vagyok, pedig az távol áll tőlem.

HVG Extra Business: Később sikerült más módszereket kifejlesztenie az ilyen helyzetek kezelésére?

Paulien Strijland: Az Apple-nél töltött évek alatt számtalan oktatásban volt részünk, melyek a szexuális zaklatás témáját, a toborzást és a munkahelyi változatosság megőrzését dolgozták fel. Megtanítottak, hogyan ismerjük fel a helyzetet vezetőként, mit tehetünk ellene, és miként alakítsunk ki olyan környezetet, ahol ezt megelőzhető. A legtöbb nagy cég jó is ebben, mert törvényileg is elő van írva, és az sokat számít. Máshol is javíthatna a helyzeten, ha a jog az ügy mögé állna.

HVG Extra Business: És sikerült átültetni az elméletet a gyakorlatba?

Paulien Strijland: A szabályozások ellenére mindig az adott helyzettől függ annak kezelése. Egyszer volt egy zaklatási eljárás az asztalomon. A csapatomba tartozó egyik kolléganőt írásban molesztálták az egyik külsős munkája során. Egyből jelentette nekem, aminek a következményeként a csoportot tájékoztattuk: ez nem tolerálható. Ilyesmit nem lehet meg nem történtté tenni, de mindent megtettünk, hogy a kolléganő érezze: igaza volt, és jól tette, hogy jelentette az esetet. De hallottam olyan esetről is a cégen belül, amikor valakit a felettese zaklatott. Mivel az eset nem a közvetlen környezetemben történt, nem gondoltam, hogy az én feladatom lenne jelenteni a HR-nek. De ma már úgy érzem: szólnom kellett volna, mert ez tipikus esete a hatalommal visszaélésnek. Az adott pillanatban nem egyszerű látni a helyes lépést.

HVG Extra Business: Beszédtéma volt a nő–férfi kérdés más, hasonló beosztásban dolgozó vezetők között?

Paulien Strijland: A nők beszéltek erről egymás között, de nem volt sok értelme publikusan tárgyalni róla. Megerősített viszont bennünket, mert tudtuk, hogy nem vagyunk egyedül. Az a meglátásom, hogy a nőknek sokat kellene javulniuk egymás segítésében. Jó példa erre a 2017-es New York-i maraton nyertesének, az amerikai Shalane Flanagannek a története, aki férfiakkal edzett, de az erős női csoportdinamika támogatásának tulajdonítja a győzelmét. A nők megpróbálhatnának ebbe az irányba változni. Ha például fejvadász keres meg egy férfit, akit nem érdekel a felkínált lehetőség, jó eséllyel ajánlani fog másokat, jellemzően férfiakat. Ezzel szemben a nők általában csak megköszönik a lehetőséget, és leteszik a telefont. Én viszont például tudatosan mentorálok nőket, elsősorban tech- és startupkörökben.

HVG Extra Business: Mi másban kellene még a nőknek változtatniuk?

Paulien Strijland: Nőként nagyon alulbecsüljük magunkat. Ha valaki például megdicséri a pulóveremet, azt válaszolom: „Köszönöm, de igazából már hatéves!”. Nehezünkre esik simán csak annyit mondani, hogy „Köszönöm”. Ez a viselkedés a munkakörnyezetben is megjelenik. Míg a férfiak jellemzően nem látják akadálynak állásra jelentkezésnél, ha az elvárásokból csak 70 százalékot teljesítenek, a nők a 30 százalékos hiányra koncentrálva inkább nem jelentkeznek. Ezen a területen rengeteget segíthetnének a nők, ha figyelmeztetnék egymást a felesleges „Elnézést”-ekre, és ha támogatnák egymást a megfelelő pozíciók megpályázásakor.

HVG Extra Business: Ki a hibás?

Paulien Strijland: Nehéz kérdés. Generációkba és tudatos szabályozásba telik, amíg mind a fiúk, mind a lányok nem csak tradicionális példaképeket látva nőhetnek fel. A norvégok példája tanulságos: nő a miniszterelnökük, és a multinacionális cégek vezetésében is több a nő, mint a férfi – de ide az évekkel ezelőtt bevezetett minimum 40 százalékos szabályozás vezetett. Sem a férfiak, sem a nők nem hibáztathatók. A változás miatt el kell kezdenünk ezekről a kérdésekről tudatosan gondolkodni.

HVG Extra Business: Önnek hogyan sikerült elérnie, amit elért?

Paulien Strijland: Életem során sok ember biztatott olyan feladatok elvállalására, amelyekről el sem tudtam képzelni, hogyan teljesíthetném őket. Ilyen támogatók voltak a szüleim, a feletteseim vagy épp a HR-igazgató, aki egyszer azt mondta: „Szeretném látni, amikor kineveznek igazgatóvá a közeljövőben.” És persze a csodálatos férjem, aki a legstabilabb tanácsadóm és a legfontosabb kritikusom volt az évek alatt, és aki vállalta, hogy otthon marad a három gyermekünkkel. Felismertük, hogy mind a ketten túl ambiciózusak vagyunk ahhoz, hogy csak fél időben dolgozzunk, miközben a gyermekeinket szerettük volna magunk felnevelni.

HVG Extra Business: A férje hogyan élte meg ezt a folyamatot?

Paulien Strijland: Úgy tekintett rá, mint egy munkára: voltak jobb és rosszabb napok. Gyakorlatiasan állt hozzá, és nem hiszem, hogy megbánta. Építész, így közben is elvállalt néhány munkát. A szülőséggel kapcsolatban számtalan előítélettel találkoztunk, főleg így, hogy fordított szerepekbe kerültünk.

HVG Extra Business: Befolyásolta a karrierjét, hogy anya lett?

Paulien Strijland: Mivel a férjem menedzselte az otthoni életünket, a gyerekvállalás kisebb hatással volt a karrieremre. Imádom a gyerekeimet, mégis úgy gondolom, nem lettem volna boldog teljes munkaidős anyaként. A nők gyakran választják, hogy a tradicionális családmodell szerint otthon maradnak, vagy részmunkaidőben térnek vissza dolgozni. De minél több időt töltenek így, a visszatérés annál nehezebb. Nemtől függetlenül rengeteg munkába kerül a feljutás a csúcsra, amit nehéz úgy végigcsinálni, ha az idő felében mással foglalkozunk.

Gyakran hasonlítom a kemény munkát a gyors vezetéshez: hozzá lehet szokni. Amikor sokat dolgozunk, az válik normálissá. Kaliforniában rendszeresen 60 órás heteket húztam le. Ha néha csak 40 órás hetem volt, linknek éreztem magam, a megmaradt extra idővel pedig nem tudtam mit kezdeni. Szinte lehetetlen a gyerekszülés után visszatérni ehhez a tempóhoz. Főleg, ha az anyának bűntudata van, hogy a gyermekei bébiszitterrel nőnek fel.

HVG Extra Business: Mennyiben különbözött a finnországi munkakörnyezet az Amerikában megszokottól?

Paulien Strijland: Finnország egyenlőségalapú ország. A rendszer sok mindent ad az állampolgárainak, aminek talán az a rossz oldala, hogy sok ember nem igazán ambiciózus. Én például kifejezetten frusztrálónak találtam a Nokiánál, hogy egyesek 9-10-re jártak dolgozni, és délután 3-kor már mentek is. Racionálisan persze csoda jó dolog, hogy az estét a gyermekeikkel vagy a barátaikkal tölthetik, de nehéz ezt a két kultúrát vegyíteni. Persze a finn tapasztalat arra is ráébresztett, hogy az amerikai munkamodell sem normális.

HVG Extra Business: Mi segítheti át az embert a nehéz pillanatokon?

Paulien Strijland: A természetemből fakadóan keményen dolgozom. Nem hiszek a munka–élet egyensúlyban, furcsa kifejezésnek tartom. Olyan dolgokkal kell foglalkoznunk, amelyek boldoggá tesznek, és energiát adnak. Nincs azzal semmi baj, ha épp a munka ilyen. Inkább az energiaegyensúlyra érdemes figyelni, vagyis elkerülni azokat a helyzeteket, amelyek lehúznak.

HVG Extra Business: Mit tehetünk az egyenlő esélyű társadalomért?

Paulien Strijland: A legapróbb dolgok is segíthetnek, ha beépítjük őket a napi rutinba. Nőként tegyünk lépéseket a céljaink felé. Bátorítsunk barátokat. Felejtsünk el legalább egy bizonytalanságot. Eggyel kevesebbszer mondjuk, hogy „Elnézést”. Férfiként segítsünk a nőknek. Ajánljunk mentorálást nekik. Keressünk aktívan nőket jelöltként egy-egy pozícióra. A megbeszéléseken a résztvevők közül kérdezzük inkább a nők véleményét, és vegyük komolyan a válaszaikat. A lista mindkét oldalon hosszú, és a legtöbb ezek közül nem nehéz. Mindenki tegyen meg ezek közül naponta legalább egyet. Már ez sokat segítene.

Mata Juli cikke teljes terjedelmében elolvasható a HVG Extra Business 2017/4-es számában.

Miért nincs több női vezető? Miért sikeresebbek a férfiak? Dobd be magad című könyvében Sheryl Sandberg nem vitatja a társadalmi korlátok szerepét, de önkritikusan elemzi, hogyan korlátozzák a nők, akarva-akaratlan, maguk is karrierjüket. Sheryl nyíltsága és őszintesége mindannyiunk számára tanulsággal szolgál. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.