Év elején jelentette meg az IASB azt a nyilvános tervezetet, amely jelentősen átalakíthatja a céltartalékok értékelésének gyakorlatát a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint elkészített jelentésekben. A tervezet, amely főbb irányait tekintve előrevetíti a végleges számviteli standardot, a céltartalék-képzés alapvető feltételeiben nem hozna változást, jóval bonyolultabbá tenné ugyanakkor a becslések folyamatát - hangsúlyozta Binder Szilvia, a Deloitte Kft. Számviteli tanácsadás üzletágának igazgatója.

Céltartalék-képzésre akkor van szükség, amikor valamilyen múltbéli esemény, vagy kötelem alapján a vállalatnak valamilyen összeget a későbbiekben valószínűsíthetően ki kell fizetnie és ez az összeg megbízhatóan becsülhető. Ilyen kötelemmel járhatnak például a folyamatban lévő peres ügyek, szükség lehet környezetvédelmi céltartalékok képzésére (például terület-helyreállítási kötelezettségek kapcsán), de az is elképzelhető, hogy a cégnek valamilyen kilátásba helyezett bírságra kell így felkészülnie. A vállalkozásnak ezek alapján megbízhatóan meg kell tudnia becsülni a rá váró kiadásokat, amihez a cégeknek a legjobb becslés elvét kellett alkalmazniuk és a legvalószínűbb kimenetelt kellett „beárazniuk”. 

A mostani tervezet ehelyett  három fő módszert vezetne be, amelyek közül ezentúl a legalacsonyabb értéket eredményező számítást kell majd kiválasztani. Az első módszer a kötelem rendezéséhez szükséges pénz jelenértékének számításán alapul, a második módszer azt próbálja meghatározni, hogy mennyi lehet az a pénz, amit a cégnek fizetnie kellene, hogy a kötelezettség megszűnjön – például peren kívüli megállapodás esetén. A harmadik módszer azon összeg becslésére fókuszál, amelyet a vállalkozásnak azért kell kifizetnie, hogy egy harmadik fél a szóban forgó kötelezettséget átvállalja tőle. A jövőben jóval bonyolultabb matematikai számításokat kell végezni, hiszen a céltartalék összege teljes valószínűség-eloszlás vizsgálata alapján áll majd össze, vagyis a kötelezettségek bekövetkezésének valószínűségeit is meg kell becsülni, és azokat a különböző lehetséges kimenetelekhez hozzá kell rendelni. 

Emiatt általánosságban nőhetnek a képzett céltartalékok. Korábban, ha egy várható kötelezettség valószínűsége 50 százalék alatt volt, akkor egyáltalán nem volt céltartalék-képzés. A javasolt új módszer figyelembe veszi azokat a kimeneteleket is, amelyeknek ugyan nagyon kicsi a valószínűsége, de nagyobb veszteséggel járhatnak. Ilyen például a nagyon bizonytalan peres ügyek esete, vagy a garanciális kötelezettségekre vonatkozó céltartalék: az eddigi gyakorlattal szemben az új megközelítés elvárja annak megbecslését is, hogy mekkora lehet a cég által gyártott termékek tömeges meghibásodásának az esélye, és az ezzel kapcsolatos váratlan garanciális kiadások összege.

A szakértő kiemelte, hogy a módszer alkalmazása számos esetben, így például peres ügyeknél komoly gondot okozhat a gyakorlatban. A pereknél a cég jogászának, vagy a vállalat által alkalmazott külső jogi szakembernek például meg kell majd becsülnie, hogy mekkora a valószínűsége egy vitás ügyben a pervesztésnek vagy -nyerésnek, továbbá azt is, hogy mekkora lehet a vállalat pervesztéssel összefüggő kiadásainak az összege. Ha például egymillió forintos összegre perelik be a vállalatot, és jogásza szerint 60 százalék annak az esélye, hogy a cégnek végül egymillió forintot fizetnie kell, és 40 százalék az esélye annak, hogy nem kell fizetnie semmit, akkor a vállalatnak a tervezet értelmében 600 ezer forint céltartalékot kell képeznie a perre. A jelenlegi gyakorlat szerint ebben az esetben egymillió forint céltartalék lenne elszámolva.

További nyitott kérdés, hogy mi a teendő akkor, ha a vállalatnak valamilyen kötelezettségét egy jövőbeni szolgáltatás nyújtásával kell rendeznie, ennek a szolgáltatásnak azonban jelenleg nincs piaca, vagyis a szolgáltatás piaci ára sem ismert, annak egyedi jellege miatt. Rendkívül nehezen teljesíthető ilyen esetben a szabályalkotónak az az elvárása, amely szerint a vállalatnak meg kell becsülnie jövőbeni szolgáltatásával kapcsolatos költségeit, és a szolgáltatáshoz tartozó haszonkulcsot. A fenti példák egytől egyig azt mutatják, hogy egyelőre kérdéses, hogy az új szabályozás eredményeként – ha elfogadásra kerül – milyen mértékben válnak megbízhatóbbá, relevánsabbá a beszámolókban meghatározott céltartalékok összegei– tette hozzá Molnár Gábor.