Munkaügyi botrány a reptéri minibuszos cégnél

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Jogellenes mulasztás miatt perelte be a felszámolás alatt álló Budtransfer Kft-t a cég 140 munkavállalóját képviselő a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete. A minibuszos tevékenység újabb kiszervezéséről ugyanis senki nem egyeztetett velük, a dolgozók munkaviszonya máig rendezetlen.

A keresetet a Fővárosi Munkaügyi Bírósága nyújtottuk be azzal, hogy a minibuszos személyszállítási szolgáltatás 2009 évben más céghez kiszervezésre került, anélkül, hogy a szakszervezettel egyeztettek volna. A felszámoló VECTIGALIS Zrt. ezt követően 140 dolgozó munkaviszonyát csoportos létszámleépítéssel
megszüntette.

A keresetet a Fővárosi Munkaügyi bíróságra nyújtottuk be azzal, hogy a 140 dolgozó munkaviszonyát még egy évvel ezelőtt csoportos létszámleépítéssel úgy szüntette meg, hogy azelőtt az üzemeltetési jogot átadtaaz Airportshuttle.hu Zrt-nek, ez utóbbit anélkül, hogy a szakszervezettel egyeztettek volna – mondta a hvg.hu-nak dr. Gyurta Tibor, az Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) ügyvédje.

A dolgozókat – mint hangsúlyozta – korábbi munkáltatójuk a Budapest Airport Zrt. (BA Zrt.) már 2008-ban kiszervezte a Budapest Airport Minibusz Szolgáltató Kft-be (BAM Kft.), s utóbbi nemsokkal ezután Budtransfer Kft-re változtatta a nevét. Annak idején, amikor a BA Zrt. a munkavállalók kiszervezéséről megállapodott a jogutódjával, akkor - a szakszervezetek közreműködésével - szerződésben rögzítettek olyan dolgozói garanciákat, mint a létszámleépítés tilalma, a kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetősége, a BAM Kft. zártkörű részvénytársasággá alakulása és 10 százalék részvény biztosítása dolgozónként. Ám ezek nem valósultak meg, miután a névváltoztatást követően a Budtransfer fizetésképtelenséget jelentett be, majd felszámolás alá került, de a szakszervezettel időközben elfelejtett egyeztetni a cég.

Budtransfer Kft.: rövid kronológia és tulajdonosi háttér

Az APEH a tetemesre nőtt adótartozásai miatt 2008. szeptember negyedikén végrehajtást kért a BAMSZ ellen, tulajdonosai a cég nevét és székhelyét is megváltoztatták. Az év szeptember huszonkettedikétől Budtransfer néven futott tovább, székhelye Vecsésről az ötödik kerületi Nádor utcába került át. A Budtransfer tulajdonosa a Credit Expo Kft. (CE) (székhelye: Vecsés, Üllői út 809/A) amely cégben Oraveczen és családtagjain kívül többek közt Oskó Tamás is résztulajdonos. Tavaly december elseje óta már a CE is felszámolás alatt áll. A Budtransfer és a CE szoros kapcsolatára jellemző, hogy a hivatalos cégiratokban előbbi cég elérhetőségeként Oravecz creditexpós e-mail címét adták meg.A Budtransfert 2009. december kilencedikén érte el végzete, a Fővárosi Bíróság jogerős döntésének következtében. Felszámolásához december végén látott hozzá a Vectigalis Zrt. A minibuszok a fentebb vázolt kanosszajárás ellenére zavartalanul közlekedhettek tovább. Időközben ugyanis megjelent a képben a CE-éval azonos vecsési címre 2009. január végén bejegyzett Airportshuttle.hu kft. (ügyvezetője Knapp Judit, aki szintén Oravecz köréhez tartozik), amely tőkeemelés révén szerzett meghatározó részesedést az adósságokat felhalmozó, egyben több, mint százötven, a BA-tól átvett munkavállaló sorsáért is felelős Budtransferben. Azóta a helyzet tovább bonyolódott: az Airportshuttle.hu szeptember elején ugyanis ötszázezer forintos törzstőkéjű kft-ből zrt.-vé alakult, nem is akármilyenné. Az Airportshuttle.hu Zrt.-t (AS Zrt.) ugyanis az USA off-shore paradicsomában, Delaware államban jegyezték be, 2009. június 15-én. Az ötmilliós törzstőkéjű részvénytársaság képviseletére Knapp Judit vezérigazgató jogosult. Az AS Zrt.-nek és a felszámolás alatt álló, tízmilliós törzstőkéjű CE-nak még a számlavezető szolnoki bankfiókja is azonos.
A történetnek még nincs vége: néhány nappal ezelőtt megváltoztatták a részvényesek adatait, a Delaware-ben bejegyzett offshore cég helyett dr. Varga Tamás lett az egyedüli részvényes - derül ki az Airportshuttle.hu Zrt. legfrissebb cégkivonatából.

 

Forrás: Vállalkozói negyed/hvg.hu

Érdekes adalék, hogy a Budtransfer még felszámolás kezdete előtt átadta az üzemeltetési jogot az Airportshuttle.hu Zrt-nek, melynek érdekeltségi köre – az ügyvéd birtokába került dokumentumok alapján - sok hasonlóságot mutat a felszámolás alatt álló céggel. A szakszervezetet képviselő ügyvéd szerint az üzemeltetési jog egy vagyoni értékű jog, amelyet, ha  együtt értékesítettek volna a Budtransfer gépparkjával, akkor abból a felszámolás alatt álló cég  képes lett volna rendezni az elmaradt munkabéreket és a végkielégítéseket.

Nem beszélve arról - a szakszervezet információi szerint – 80 millió forintos bankgaranciáról, amelyet lehívhattak volna a tartozás rendezésére. Ennek mértéke dolgozónként – 15-20 éves munkaviszonyuk alapján - elérheti a 4-5 millió forintot is, amelynek csupán töredékét képes fedezni az Országos Bérgarancia Alap, amelyből a dolgozóknak eddig személyenként legfeljebb 994.500 forintot fizettek ki – tájékoztatta a hvg.hu-t Magyarné Nádas Mária, a Budtransfer Zrt felszámolását végző Vectigalis Zrt. felszámolóbiztosa. Hozzátette azt is, hogy akinek kevesebb járt volna, az megkapta a teljes összeget, akinek több, azt továbbra is hitelezőként tartják nyilván. Közéjük tartoznak például a szakszervezeti tagok, akiknek – munkabérükön lés végkielégítésükön felül - járt volna munkaidő kedvezmény is, amelyet pénzben megválthatott volna a cég - de egyebek mellett erre sem kerül sor.

A bankgaranciát, mutat rá Magyarné Nádas Mária, nem az adós társaság jogosult lehívni, hanem az adós társaság kötelezettségét biztosították vele, így a bankgarancia lehívására a megrendelő, a gyakorlatban a magyar állam volt jogosult és ő is hívta le.

A hvg.hu kérdésére hány hitelezője van a felszámolás alatt álló cégnek, a felszámolóbiztos elmondta, a munkavállalókon kívül - határidőn belül - 13 hitelező, határidőn túl pedig 5 hitelező jelentett be hitelezői igényt.

A szakszervezet az ügyben vizsgálatot kezdeményezett az OMMF-nél a dolgozók munkaviszonyának rendezése, munkaszerződéseik tisztázása és biztosításuk ügyében is arra hivatkozva, hogy személyes tapasztalataik szerint a munkáltató az Airport Shuttle, ám a körülmények máig tisztázatlanok. A szakszervezet bejelentéséről a Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelőség – tekintettel arra az eljárás folyamatban van - nem adott felvilágosítást a hvg.hu-nak.

Hozzászólások